MindenegybenBlog

Meghaltak a rájuk omló pince alatt azok a Miskolci munkások, akikről beszélt a híradó délelőtt

Valószínűleg két ember életét vesztette, miután ráomlott egy pince az ott dolgozó munkásokra szerda reggel Miskolcon – tájékoztatta Leskó Diána, az Országos Mentőszolgálat regionális szóvivője az MTI-t.

Egyelőre két ember került elő a romok alól, ők „láthatóan olyan sérüléseket szenvedtek, amelyek összeegyeztethetetlenek az élettel” – mondta. A halál megállapítása azonban csak hivatalos eljárásban lehetséges, és a testeket még nem tudták kiszabadítani a beomlott pince romjai alól – tette hozzá.

A Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság korábban a police.hu oldalon azt közölte, hogy a pince három munkásra omlott rá; a férfiak felújítási munkálatokat végeztek a pincében, amikor a mennyezet beszakadt és maga alá temette őket.

A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság a területet lezárta – írták, hozzátéve, hogy „az életjelet nem adó” férfiak mentéséhez az omlásveszély miatt speciális intézkedésekre van szükség, amelyeket még szerveznek.

A rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indított büntetőeljárást az ügyben – közölték. A baleset Miskolc miskolctapolcai, családi házas, üdülőiről ismert negyedében, a Selmeci utcában történt.

2022-09-01 08:23:56 - Mindenegyben Blog