MindenegybenBlog

Meg­ijesz­tette Benkő Dá­niel férfi­as­sága fi­a­tal pár­ját

A 19 éves Ba­zsa­ró­zsa sze­rint a lant­mű­vész egy jó­sá­gos sza­tír, aki fo­lya­ma­to­san ta­nítja őt - az ágy­ban is.

Úszik a boldogságban a 69 éves Benkő Dániel és párja, Bazsarózsa - pedig a kapcsolat kezdetben teli volt nehézségekkel.A fiatal nő ugyanis konzervatív családból származik, míg a lantművészre inkább a nyíltság jellemző. Bazsarózsa viszont egy idő után már nem érezte kényelmesen magát a régi környezetében, egy nagy váltásra vágyott, Dániel mellett pedig egy teljesen új világba csöppenhetett.

"Hazarohantam, mikor először megláttam az "izéjét". Minden téren, így a szex terén is el voltam tévelyedve, és Dániel tanított és tanít a mai napig, hiszen még csak az út felénél járunk. Ő egy igazi mester, aki egészen más vizekre vitt engem, és azt kell mondanom, sok korombeli férfi elbújhat mögötte. Nagyon magasra tette a mércét, egy igazi jóságos szatír"

- mesélte a Lokálnak Bazsarózsa.

Dániel hasonlóképpen gondolkodik a lányról:Bazsarózsa az első nő az életében, aki százszázalékosan odaadta magát neki. A művész szerint karmikus kapcsolat az övék, és mindketten készen állnak a gyerekvállalásra.ripost.hu

2017-05-31 10:27:23 - Mindenegyben Blog