MindenegybenBlog

Megjelent Putyin listája – Ha ezt megkapja, leállítja a háborút

Vlagyimir Putyin telefonon beszélt Recep Tayyip Erdogan török államfővel, melynek során részletesen megosztotta az orosz elnök, hogy országának milyen követelései vannak pontosan a békeszerződést illetően.

Ezek egybeesnek egyébként a szerda délután már kiszivárgott feltételekkel. Új és lényeges információ ugyanakkor, hogy Vlagyimir Putyin a vitás kérdésekben személyesen akar egyeztetni Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

Az elmúlt napok fejleményeiből már kiderült, hogy Törökország igyekszik magát közvetítőként pozícionálni. Most úgy tűnik, ebben történt előrelépés. A BBC ugyanis arról számolt be csütörtök éjszaka, hogy Vlagyimir Putyin a török elnökkel folytatott tárgyalásain megfogalmazta részletes követeléslistáját.A BBC riportere a telefonhívás befejezése után fél órán belül interjút készített Erdogan vezető tanácsadójával és szóvivőjével, Ibrahim Kalinnal. Kalin a tisztviselők azon kis csoportjának tagja volt, akik részt vettek a hívásban és új részleteket árult el a tárgyalásról, amelyről egyébként a nap folyamán már érkeztek hírek:

Ezek szerint az orosz követelések két kategóriába sorolhatóak. A török illetékes szerint az első 4 feltétel Ukrajna számára nem túl nehéz:

[LAPOZAS]

"

  • Ezek közül kiemelendő az, amit Ukrajna már elfogadott egyébként: hogy semlegesnek kell lennie, és nem kérheti a NATO-csatlakozást. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ezt már korábban elismerte.
  • Emellett Oroszország elvárja, hogy Ukrajna lefegyverzési eljáráson menjen keresztül.
  • Valamint védelmet vár el az orosz nyelv számára Ukrajna területén.
  • Emellett továbbra is jelen van a követelések között a nácitlanítás."
  • A követelések második csoportja az, aminek teljesítésében nehézségek lehetnek a török közvetítőfél értékelése szerint.

    Ennek kapcsán az is kiderült, hogy

    VLAGYIMIR PUTYIN EZEKBEN A VITÁS KÉRDÉSEKBEN SZEMÉLYESEN AKAR EGYEZTETNI VOLODIMIR ZELENSZKIJ UKRÁN ELNÖKKEL,

    mielőtt végső megállapodás születne ezekben a kérdésekben. A BBC itt megjegyzi, hogy az ukrán államfő korábban már kijelentette, hogy kész személyesen is tárgyalni Vlagyimir Putyinnal.

    A két héttel ezelőtti állapotokhoz képest az orosz fél személyes találkozóról alkotott álláspontjában lényeges változás következett be. Korábban ugyanis Putyin már határozottan megüzente, hogy nem tárgyal Zelenszkijjel, mert nem tett le Ukrajna nácitlanításáról. Az orosz elnök ezt azok után mondta, hogy március 3-án Zelenszkij azt üzente: találkozzanak, ő nem harap.Ezekhez a vitás kérdésekhez sorolható a kelet-ukrajnai Donbasz státusza és Kelet-Ukrajna egyes részei, amelyek már kihirdették függetlenségüket, ide tartozik a Krím-félsziget ügye is.A BBC tudósítása szerint Ibrahim Kalin ugyan nem részletezte, azonban feltételezhető, hogy Oroszország azt fogja követelni, hogy az ukrán kormány mondjon le az oroszok által már korábban elfoglalt kelet-ukrajnai területekről. A másik feltételezés, hogy Putyin követelései között szerepelni fog, hogy Krím elcsatolását az ukránok fogadják el és mondják ki, hogy ezentúl Oroszországhoz tartozik.

    2022-03-24 17:02:10 - Mindenegyben Blog