A napilap most azt írta, hogy hosszas, elhúzódó egyeztetéseket követően úgy tűnik, megállapodnak a munkaadói képviseletek és a szakszervezetek a minimálbér és a garantált bérminimum összegének emeléséről. A bérmegállapodást hétfőn alá is írhatják.
ENNEK LEGFONTOSABB ELEME, HOGY FEBRUÁRTÓL A JELENLEGI BRUTTÓ 161 EZER FORINTOS MINIMÁLBÉR 167 400 FORINTRA EMELKEDIK, MÍG A GARANTÁLT BÉRMINIMUM 210 600 FORINTRÓL 219 EZER FORINTRA NÖVEKEDNE,írja a portfolio.hu
Júliustól automatikusan további egy százalékkal emelkedne a kötelező legkisebb keresetek összege, ha a szociális hozzájárulási adó (szocho) tovább csökken. Ebben az esetben júliustól a minimálbér bruttó 169 ezer, a bérminimum 221 200 forint lehet - jegyzi meg a lap, amely emlékeztet arra, hogy a szocho csökkentésének módját a 2016-os 6 évre szóló bérmegállapodásban rögzítették a felek.
[LAPOZAS]A 2022-ig szóló megállapodás értelmében a szocho akkor csökkenhet további két százalékponttal (jelenleg 15,5%), ha 2020-ban a versenyszféra reálbér-növekedése meghaladta a hat százalékot. A korábbi évek gyakorlata szerint a szocho csökkentésére júliustól van lehetőség, ekkor lehet vizsgálni a feltételként szolgáló adatok teljesülését.
Megvan rá a reális esély, hogy a versenyszférában a bruttó reálkereset növekedése 2020-ban is elérte a hat százalékot. Egyelőre a január és az október közötti értékeket ismerjük, ebben az időszakban elérte – mondta a Magyar Nemzet érdeklődésére Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő.
Ha hétfőn megszületik a megállapodás, a munkavállalók fizetése februártól emelkedne (vagyis a gyakorlatban a magasabb fizetést márciusban kapják kézhez), ugyanakkor a minimálbér alapján számolt juttatásoknál a többletet a kormány ígérete szerint januárra is megkapják az érintettek,írja a portfolio.hu