MindenegybenBlog
Megmenekült a borosgazda! Napok alatt összedobták a pénzt a perköltségre
Fellélegezhet a vácszentlászlói borosgazda, kisegítették az emberek.
Mint írtuk, a közvélemény által csak fagyállós borosgazdaként ismert Vajtai Pál hét éves börtönbüntetés helyett ugyan végül csak felfüggesztettet kapott, 1 millió 308 ezer forintos
perköltséget varrtak a nyakába, amit 15 napon belül kellett volna befizetnie.
Mivel erre nem volt lehetősége, kérte az emberek segítségét, a felhívást portálunk is közzétette.
három nap alatt több mint 2,8 millió forint jött össze.
Az összeget a gazda baráti kölcsönként illetve adományként, szabályosan, adózás után kapja majd meg.
Vajtai Pállal a szeptemberi ítéletet követően interjút készítettünk, melyben elmesélte, hogyan élte meg az ítéletre való várakozást, mennyire rendítette meg az első fokon kiszabott súlyos büntetés, és mit érez most, fél-e a bosszútól. A beszélgetést
ide kattintva olvashatják el.
2016-10-04 00:00:29 - Mindenegyben Blog