Megszólalt a mentőszolgálat Scherer Péterrel kapcsolatban
Az egész országot megrázta Scherer Péter május 19-i halála. A szeretett színész, akit sokan csak Mindenki Pepéjeként emlegettek, 64 éves volt. Távozása után rengetegen emlékeztek meg róla meghatott szavakkal, köztük az Országos Mentőszolgálat Alapítvány is.
A mentők is gyászolják a színészt
Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány egy régi, személyes emléket idézett fel Scherer Péterrel kapcsolatban. A bejegyzésben egy 2020-as balatoni forgatásról írtak, amely számukra különösen kedves maradt. A színész akkor az alapítvány harmadik edukációs filmjében vett részt.
A közös forgatás emléke
A Mentőszolgálat így idézte fel a találkozást:
„2020 nyara, Balaton. A stáb kora reggel, a szokásos jó hangulatban – bár a szokásosnál is nagyobb hőségben – készülődött a forgatásra. Hamarosan indult alapítványunk harmadik edukációs filmjének felvétele, amelyben ezúttal a defibrillátor használata kapta a főszerepet. Scherer Péter kicsivel később érkezett. Egy másik forgatásról utazott le hozzánk a Balatonra, hogy nekünk szentelje a napját.”
Lelkesedéssel és humorral dolgozott
A bejegyzés szerint Scherer Péter számára ez a kisfilm csak egy apró szelete volt a hihetetlenül gazdag és sokszínű életművének, mégis teljes figyelemmel és odaadással vett részt benne. Ugyanolyan lelkesedéssel, nyitottsággal és humorral fordult a stábhoz és színésztársaihoz, mint bárkihez, akivel valaha együtt alkotott.
Örökre megőrzik az emlékét
Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány megható szavakkal búcsúzott a színésztől:
„Hihetetlenül gazdag és sokszínű életművének csupán egy apró szelete volt ez a kisfilm. Egyetlen nap egy több évtizedes pályafutásból. Mégis ugyanolyan lelkesedéssel, nyitottsággal és humorral fordult hozzánk, a stábhoz és színésztársaihoz, mint bárkihez, akivel valaha együtt alkotott. Ez örök emlék marad számunkra. Színes egyéniség volt – ezért csakis egy színes képpel emlékezhetünk rá. Emlékét örökre a szívünkben őrizzük. Köszönjük, Pepe!”