Megszületett egy dal, amely nemcsak a zenéről, hanem egy ügy melletti kiállásról is szól. Ezekben az időkben mindenki azzal segíti a rendszerváltás ügyét, amivel a legtöbbet tudja adni, és most a művészet világából érkezett egy különleges alkotás.
Kiss József szinopszisára két platinalemezes dalszerző, Kiss Gábor és Simon Attila közös munkájából született meg az „Esküszünk” című dal. Az alkotás erős érzelmi töltettel, összefogással és elhivatottsággal áll egy fontos ügy mellé.
A művet rangos előadók szólaltatták meg: Epres Attila és Urbán Richárd színművészek, valamint Köteles Leander és Szekeres Adrienn előadásában hallhatja a közönség. Az „Esküszünk” így nemcsak egy dal lett, hanem egy üzenet is: a változásért mindenki a saját tehetségével, hangjával és hitével tehet.
Hallgassátok meg a dalt!
A „Kell egy jobb ország!” című dal célja, hogy bemutassa:✔ A magyar nemzet egységes, függetlenül attól, ki honnan származik vagy milyen politikai nézeteket vall.✔ A főváros és vidék, fiatalok és idősek, nők és férfiak, jobboldaliak és baloldaliak egyaránt részesei a nemzeti közösségnek.✔ A magyar ünnepek mindenkié, a nemzeti jelképeket senki nem sajátíthatja ki.
Magyar Péter a közösségi médiában kiemelte:
"A Tisza megteremti a nemzet egységét, és egy békés, biztonságos, fejlődő, élhető országot építünk."
Ezzel egyértelmű üzenetet küldött azok felé, akik szerint az elmúlt évek politikai megosztottsága mesterségesen ásta az árkokat a magyar társadalomban