A dohai repülőtéren egy nő a mosdóban szülte meg a babáját, de utána ott is hagyta őt. A csecsemő még élt akkor, amikor rátaláltak, most pedig az 'anyát' is azonosítani tudták. A kisbabát szülés után egy szemeteskukába dobta, aztán távozott a vécéből. Az eset miatt nagy botrány is lett, hiszen az anyát keresni kezdték a repülők járatain, több nőt pedig le is vetkőztettek és megvizsgáltak emiatt. Például Ausztrália hivatalosan is tiltakozott a megalázó eljárás miatt a katari hatóságoknál.
A katari ügyészség azt állítja, hogy egy ázsiai nő lehet a tettes, és október elején követhette el a bűncselekményt, de már nem tartózkodik az országban. Mint kiderült, a nő egy üzenetet küldött a baba apjának, majd a szülés után el is küldte neki a fotóját. Egyben közölte azt is, hogy eldobja a csecsemőt és elhagyja az országot.
A DNS-vizsgálat bebizonyította azt, hogy valóban az említett férfi az apa, ellene azonban nem emeltek vádat. A nő pontos lakhelyét nem találták még meg, de nagy erőkkel dolgoznak a letartóztatásán. Emberölési kísérlettel vádolják, amiért akár 15 évet is kaphat. A házasságon kívüli szex és szülés bűncselekménynek számít Katarban.
címlapfotó:illusztráció!