A kriminálpszichológus szerint biztosan nem tervezte előre a gyilkosságot K. Bálint, aki tizenhárom késszúrással ölte meg a fiatal lányt. Ha bebizonyosodik a személyiségzavara, még a büntetését is enyhíthetik.
Ahogy a The Hungarian Times is beszámolt róla, a kakucsi Vivien holttestét öt nappal eltűnése után, március 10-én hajnalban találták meg Dabas mellett. A halottszemle során bebizonyosodott, hogy a fiatal lány halálát idegenkezűség okozta. A bűncselekménnyel összefüggésben még aznap kihallgatták Vivien egyik ismerősét, a szintén kakucsi, 20 éves K. Bálintot, aki végül beismerte szörnyű tettét. Most előzetes letartóztatásban van, megbánást nem mutatott.
Bilkei Pál kriminálpszichológus a Népszabadságnak elmondta, hogy biztosan nem előre eltervezett gyilkosság történt. A fiú valószínűleg az úgynevezett borderline személyiségzavarban szenved, a gyilkos indulati kitörés előzménye pedig az lehetett, hogy a barátnőjével megromlott a kapcsolata, szakítófélben voltak. Emiatt egy erős kisebbrendűségi érzés uralkodhatott el rajta, mdühös, csalódott, bosszús lehetett,
amikor pedig Vivien is visszautasította, kitört belőle minden.
A Ripost pénteken megkereste Dr. Kamarás Péter ügyvédet a gyilkossággal kapcsolatban, aki általánosságban annyit tudott elmondani, hogy a védelem akár építhet arra is, hogy a 20 éves fiú a kriminálpszichológus által említett személyiségzavarban szenved - mondta a lapunak az ügyvéd, aki szerint ez esetben akár fel is menthetik a gyanúsítottat.
Forrás: Ripost.hu