MindenegybenBlog

Méltósággal viselt betegsége következtében.. meghalt Frank Júlia, a híres magyar szakács könyvszerző

A gasztronómiai írót – aki több mint 130 szakácskönyv szerzője volt – 76 éves korában, kórházban érte a halál – írja az nlc egy családhoz közel álló forrásra hivatkozva.

Generációjának meghatározó figurája volt, a nyolcvanas években mindenkinek a polcán volt egy kiadvány, aminek receptjeiért ő volt a felelős. Leginkább azokhoz a dolgozó nőkhöz szóltak szakácskönyvei, akik munkából hazaesve gyorsan, egyszerűen szerettek volna főzni valamit a családjuknak.

Az nlc 2018-ban készített interjút Frank Júliával, aki akkor többek között arról is beszélt, hogy sosem dob ki ételt és legalább tízezezer receptet tud fejből. Akkor éppen a 129. kiadott szakácskönyvénél tartott, és arról is beszélt a lapnak, hogy szerinte nincs még egy ember a világon, aki ennyi szakácskönyvet írt volna.

„Azt azért tudni kell rólam, hogy én kinyitom a hűtőt, és abból készítek ételt, ami itthon van, csak a vendégségek előtt gondolom át alaposabban a menüt. És a legtöbbször nem készül ugyanúgy étel, mindig variálok valamit, belekerül még valami, vagy éppen elveszek belőle egy hozzávalót. A legjobban a kísérletezést szeretem, szerencsére pontosan megérzem, mi mihez passzol, melyik fűszer adja meg a legjobb ízt, borzasztóan élvezem. Nálam mindig, minden van itthon, négy hűtőből főzök, óriási fagyasztókapacitásom van, és imádok vásárolni is” – idézi évekkel ezelőtti, Frank Júliával készített interjúját az nlc.hu, amely a gyászhírről a családhoz közel álló forrásból értesült.

2022-10-18 15:08:45 - Mindenegyben Blog