MindenegybenBlog

Mély fájdalommal, és megtört szívvel tudatjuk, hogy Tibor a mai nap az életét vesztette.

Elhunyt Méray Tibor, Kossuth-díjas író, újságíró, Budapest díszpolgára.

Méray Tibor 1924-ben született Budapesten és már fiatalon újságírással kezdett foglalkozni. Első írásai a Népszavában jelentek meg. Fiatalon a kommunista eszmék és a párt híve lett, de aztán felismerve az új rendszer bűneit, szakított a párttal – írja a Népszava.

Nagy Imre foglyul ejtésének hírére elmenekült az országból, majd összesen 63 évet élt külföldön, ebből 33 évet száműzetésben.

Művei közé tartozik Makk Károly A 9-es kórterem című filmjének forgatókönyve, Párizsban pedig fő, életrajzi művét, Nagy Imre élete és halála címmel.

Mérey Tibor számos díjat bezsebelt karrierje során: a József Attila-díjat kétszer, 1953-ban koreai tudósításaiért irodalmi Kossuth-díjat kapott. Életművéért Pulitzer-emlékdíjban részesült, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, megkapta a Nagy Imre-emlékplakettet. Büszkélkedhet a Magyar Filmesek Világtalálkozója alkalmából 1996 októberében Arany Pillangó Díjjal is.

1997-től a MÚOSZ örökös tagja, Francia Köztársaság Becsületrendjét 1997 januárjában vette át-. 2000-ben megkapta az Aranytoll elismerést, két évre rá pedig az első kitüntetettje volt az abban az évben alapított Nagy Imre Érdemrendnek. 2009-ben Budapest díszpolgára lett.

A kiváló tehetség Párizsban, 96 éves korában hunyt el.

2020-11-14 08:35:25 - Mindenegyben Blog