MindenegybenBlog

Mély fájdalommal, és megtört szívvel tudatjuk, hogy Nyári Gábor elhunyt..

Hosszabb hangvételű írás keretein belül emlékezik a Fővárosi Nagycirkusz Nyári Gábor hegedűművészre.

Nyári Gábor December 10-én hunyt el, a cirkusz zenekarának hegedűseként szerzett örömteli pillanatokat nem csak az ott dolgozóknak, de a közönségnek is. Az írás kiemeli, hogy a hegedűvel már három évesen jól tudott bánni, hisz ekkor első dalát, a mennyből az angyalt a hangszeren.

Szót ejtenek tanulmányairól is, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanárai kiemelkedő tehetségként jellemezték, akiknek véleménye szerint abszolút hallása is volt egyben, továbbá kiemelik, hogy a diploma megszerzését követően rögtön felvették a Berlini filharmonikusokhoz is, ahol két évet játszott.

2007-ben került a Fővárosi Nagycirkuszba, ahol szintén hamar elnyerte az emberek szimpátiáját, hisz ahogy a leírtakból kiderül, a munka iránti alázata, és az emberek iránti kedvessége teljes összhangban állt egymással, mi több, a karaktere egy szimbólumot képviselt, a virtuozitás szimbólumát.

Nyári Gábort a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ a saját halottjának tekinti.

2020-12-12 15:06:22 - Mindenegyben Blog