MindenegybenBlog

Menyasszonya kutyáját erőszakolta halálra ez a férfi – videó

Tavaly decemberben követte el az állatbántalmazást az a férfi, aki a tárgyalásán elismerte, hogy megerőszakolta kedvese lhasa apso fajtájú kutyáját. Amikor a menyasszony hazaért, arra lett figyelmes, hogy imádott kutyája keservesen nyüszít fájdalmában, a feneke pedig vérzik.

A nő azonnal orvoshoz vitte kedvencét, de már nem tudták megmenteni, kénytelenek voltak elaltatni. A tragédia után a nő kérte az orvosokat és a rendőrséget, hogy derítsék ki kiskutyája halálának okát. Sejtette ugyanis, hogy mi történhetett, mivel a vőlegénye már korábban olyanokat mondott neki, hogy látott videókat, amelyekben férfiak kutyákat erőszakolnak.

A nyomozás során kiderítették, hogy a nő jól gondolta, a kutyában talált DNS pedig bebizonyította, hogy erőszak történt.

A tárgyalás során, a bíró 60 nap letöltendő börtönbüntetésre és 3 év próbaidőre ítélte a férfit, akinek emellett pszichológushoz is járnia kell, valamint 15 évig nem tarthat semmilyen háziállatot. A bíró hozzátette: szíve szerint súlyosabb lenne az ítélet, de az ilyen ügyekben ez a legnagyobb büntetés Oregonban, amit kiszabhat rá. 

(Oregonlive)

2019-04-11 08:56:22 - Mindenegyben Blog