MindenegybenBlog

Merénylet Putyin ellen : itt a dráma, valaki nyakon ragadta Putyint és fojtogatni kezdte


 A nap képe: itt a dráma, valaki nyakon ragadta Putyint és fojtogatni kezdte


Nem is akárhol, hanem egy ismert helyen.
















Vajon hány millió ember szeretett volna annak a párizsi múzeumi dolgozónak a helyében lenni, akinek megadatott, hogy nyakon ragadja a “világ terroristájának” tartott Vlagyimir Putyin viaszfiguráját? Én biztosan az irigykedők között vagyok.


 





(fotó: Grevin múzeum, Párizs/skynews.com)

 



Szegény Vlagyimir Vlagyimirovics, úgy látom megijedt, nem is kicsit. Tekintete egy riadt emberé, olyané, mint aki rádöbbent, hogy elkapták, kész, vége, nem menekülhet. Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a sorsa, de az biztos, hogy a süllyesztőbe került.

[LAPOZAS]

A Grevin Múzeum hivatalos indoklása szerint sok látogató már megrongálta a 2000-ben készült teljes alakos viaszfigurát, így tiltakozva Ukrajna lerohanása ellen – adta hírül szűkszavúan a skynews.com. A múzeum igazgatója csak annyit mondott: a történtek után nem akarjuk naponta megfésülni és gondozni az arcát.





Ugye kitalálják, ki kerül a helyére? Hát persze, nem más,mint egy másik Vlagyimir, csak nem így írják a nevét. Hanem úgy, hogy Volodimir Zelenszkij.



2022-03-02 18:41:12 - Mindenegyben Blog