MindenegybenBlog

Most érkezett a hír:Jön a baba Vitray Tamáséknál, már nagyon várják

A boldogság mértéke magas.

2019 novemberében Vitray Tamás nyilvánosságra hozta, hogy 32 év házasság után szakít Kállay Borival. Nem sokkal ezután, mindössze másfél héttel ezelőtt derült ki, hogy újra megtalálta a szerelmet Ivens Éva személyében, akivel már azóta összeházasodtak.

A pár a szabadidejében szeret színházba járni, utazgatni, a leggyakoribb beszédtéma közöttük pedig a munka mellett a család, ami hamarosan új taggal bővül.

„Kettőnknek összesen négy gyereke van, unoka van öt, akik mind az enyémek. Hamarosan pedig megszületik a dédunokám is. Évának is van két remek gyereke: az egyik egy gyönyörűséges hölgy, aki ügyvédként dolgozik, a másik egy kiváló fejű fiú, aki mindössze 20 éves, még a tanulmányait folytatja” – mondta a Storynak Vitray.

2024-03-02 14:55:04 - Mindenegyben Blog