MindenegybenBlog

Most érkezett! Drasztikus korlátozások: lakhelyelhagyási tilalom és szinte teljes boltzár…

E percben érkezett! Drasztikus korlátozások: lakhelyelhagyási tilalom és szinte teljes boltzár…

Drasztikus korlátozások: lakhelyelhagyási tilalom bevezetését és szinte teljes boltzárat javasol az orvosi kamara

Az orvosi kamara szerint a járvány Magyarországon a gyors kibontakozás szakaszában van, szerintük a fertőzött, de még nem azonosított betegek száma már akár az ezer főt is elérheti.

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége ezért az alábbi intézkedések bevezetését javasolja a kormánynak:

Más országokhoz (pl. Spanyolország, Olaszország, Franciaország) hasonlóan vezessen be intézkedéseket a vírus terjedését lehetővé tevő érintkezések radikális csökkentése érdekében. Ideértve pl. a vendéglátó és szórakozóhelyek, a színházak és kulturális intézmények, sportlétesítmények, templomok és az élelmiszert nem áruló üzletek teljes bezárását.Szükségesnek tartjuk a lakhely elhagyásának korlátozását, csak rendkívül indokolt esetben, a munkába járásra, bevásárlásra, egészségügyi szolgáltatások igénybevételére és a feltétlenül szükséges ügyintézésre szűkítve azt.Javasoljuk olyan egészségügyi ellátóhelyek kijelölését, amelyek kizárólag légúti tünetekkel jelentkező betegeket látnak el.

Ezzel az intézkedéssel a védőeszközök elérhetőségét koncentráljuk és az ellátást hatékonyabbá tehetjük.A lázas és légúti panaszokkal jelentkező betegek részére a többi betegtől elkülönített ellátás lehetőségét meg kell teremteni, úgy, hogy az ilyen betegek a várakozás és az ellátás során is legalább két méter távolságot tarthassanak egymástól.Meg kell vizsgálni annak kivitelezhetőségét, hogy a tünetmentes kontaktokat ne az aktív kórházi ágyakon tartsák megfigyelés alatt.Az egészségügyi dolgozók kizárólag megfelelő védelmet nyújtó védőfelszerelésben dolgozhatnak, az ehhez szükséges mennyiséget minden ellátó számára központilag biztosítani kell.

[LAPOZAS]

Ez kiemelt fontosságú, mert a megbetegedett egészségügyi személyzet maga is terjesztheti a járványt, másrészt akár karantén, akár betegség miatt ellátók tömege eshet ki. A kórházakba csak sebészi szájmaszkban és kézfertőtlenítést követően lehessen belépni, ennek feltételeit a bejáratoknál biztosítani kell.

A 65 év feletti egészségügyi dolgozók mozgósítását és bevonását az ellátásba határozottan ellenezzük. A legrosszabb prognózisú csoportot tennénk ki ezzel a legnagyobb kockázatnak. Kifejezetten a védelmükre kellene törekedni, rájuk a járvány lezajlását követően továbbra is nagy szüksége lesz a magyar egészségügyi rendszernek.Minden, a kezelőorvos által indokoltnak tartott esetben (pl. kórházi felvétel esetén is) biztosítsák a koronavírus-teszt elvégzésének lehetőségét, annak érdekében, hogy a fertőzött betegeket időben elkülöníthessék és az egészségügyi személyzet védelme is eredményesebben legyen megoldható.A szűrővizsgálatokat a közvetlen kontaktusban lévő személyek esetében minden esetben végezzék el.Engedélyezzék az arra felkészült laboratóriumok által a koronavírus vizsgálatok végrehajtását, az NNK nemzeti referencia laboratóriuma a pozitív eseteket erősítse meg. A megerősítő vizsgálat eredményéig a beteggel a megfelelő protokoll szerint járjanak el.

A kontaktok kutatása a járvány jelenlegi szakaszában lehetséges és indokolt, a rendelkezésre álló teszteket ilyenkor kell felhasználni.Országosan tiltsák meg minden halasztható egészségügyi szolgáltatás nyújtását, beleértve a magánegészségügyet is.A fenti intézkedések bevezetését követően 10-14 nappal várhatóan megállna a új esetek számának gyors növekedése, majd nagyjából két hónap alatt a járvány jelentősen visszaszorítható lenne – írják.forrás:https://1.kerulet.ittlakunk.hu

2020-03-20 18:36:41 - Mindenegyben Blog