MindenegybenBlog

Most érkezett !Maga ORBÁN VIKTOR jelentette be pár perce : SZIGORÍTÁSOK, vásárlási idősáv, kijárási tilalom...ERRE KELL KÉSZÜLNI :

Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli interjújában a koronavírus elleni védekezés jelenlegi helyzetéről számolt be elsőként.

Volt egy sikeres oltási hadjárat tavasszal, amivel a brit mutánst megfékeztük. A delta variáns most viszont végiszáguld a világon, így Magyarországon is, ami sokkal súlyosabb, mint a brit. Ha mindenki be lenne oltva, nem okozna nagy bajt. Az oltatlanok életveszélyben vannak – kezdte a miniszterelnök.

Kórházba kerülhet, lélelegzetőgépre kerülhet, de nagyobb baj is történhet velük, ezért mindenkit arra kér Orbán Viktor, oltassák be magukat.

A védelmi intézkedések, mint a maszkhasználat, lassítja a terjedést, de nem véd meg. Csak az oltás véd meg.

Kötelező oltás

15 millió vakcinamennyiség lesz év végéig az országban. Nem egyformán terjed az ország minden pontján a vírus, ezért kellett bevonni a munkaadókat a védekezésbe. Az általános kötelező oltás bevezetése viszont túl van a magyarok tűréshatárán a kormányfő szerint. Kell a munkahelyi közösségek érvelése az oltás felvételéhez.

Ha egy munkahelyi közösség azt mondja, hogy vedd fel az oltást, vagy maradj otthon, és legyél fizetés nélküli szabadságon.

Amíg mindenki nincs beoltva, ez a vírus fertőzni fog, szögezte le a kormányfő. A politikusok nem értenek jobban a járványokhoz, mint a szakértők, ezért őket kérdezi a kormány. Az oltatlanoknál a megbetegedés kockázata tízszer nagyobb. Az oltás nagy veszélytől óvja meg az embert.

Minimálbéremelés

Ha a bérnövekedés üteme nem áll összhangban a vállatok fizetőképességével, akkor tönkremennek a cégek. Ezért a munkaadóknak kell, hogy meghatározzák a béreket, a kormánynak segítenie kell őket.

A kormány azt ajánlotta a munkaadóknak, hogy ha elfogadják a munkások 20 százalékos minimálbéremelésre vonatkozó igényét, akkor a munkások után fizetendő tb-járulékot csökkentik, így zajlott a tárgyalás, végül egy jelentős adócsökkentésben állapodtak meg.

200 ezer forintos minimálbér, a garantált bérminimum pedig 260 ezer forint lesz szintén januártól. 10 éve, a Gyurcsány-Bajnai időszakban még az átlagbér volt annyi, mint amennyi most a minimálbér lesz.

[LAPOZAS]

Rezsiárak

Nem túlzás azt mondani, hogy rezsiválság van Európában, megemelkedett a gáz és és az áram ára kétszeresére, háromszorosára. Magyarországon azért nem emelkedtek az árak, mert sikerült szakítani azzal a gyakorlattal az Orbán-kormánynak, hogy a multik igényeit elégítsék ki. A baloldal álláspontja, ha a piacon nőnek az árak, akkor emberek is fizessenek többet. A nemzeti kormány – attól nemzeti, hogy megvédi az embereket – rögzítette az árakat a háztartások számára, a családok, nyugdíjasok védelme érdekében. A baloldal már most kijelentette, hogy ők emelnének.

Bolond dolog, amit Brüsszel csinál. Miközben emelkednekl az árak, egy olyan klímavédelmi programmal állnak elő, ami tovább növeli az árakat. Ezt be is vallják. Ahhoz, hogy a klíma meg legyen védve, az emberek használjanak kevesebb energiát, kevesebbet autózzanak, kevesebbet fűtsenek, ezt mondják a brüsszeli bürokraták. Ez már nem ésszerzű takarékoskodás, ez már beavatkozás az emberek mindennapi életébe szükségtelenül, pedig a klímaromboló cégeket kellene megadóztatni. Magyarországon ezt nem tudnák áthárítani a fogyasztókra, a családokra, mert rögzített rezsiárak vannak. Most még olyan tervei is vannak Brüsszelnek, hogy az EU-s lakásokat és autókat is megadóztatják. Elsősorban a gazdag nyugat-európaiak terve ez, a közép-európaikat ennek ellenállnak. A decemberi EU-csúcson lesz ez nagy kérdés, hogy ki kerekedik felül.

Migrációs válság

Maratoni csatában vagyunk, ami a migrációt illeti, 2015-ben kezdődött, amikor Magyarország volt az első, ahol kerítést építettek. Ma ott tartunk, hogy többek között Görögország, Bulgária Szlovénia, Litvánia is kerítést épített. Októberig 92 ezer illegális belépést akadályoztunk meg, meghárom-négyszereződött a kísérletek száma. Nem csak a magyar határt védjük, a németeket, osztrákokat is mi védjük, Európa külső határát is. Méltányos igény, hogy legalább egy részét fizesse ki az EU a határkerítésnek. Orbán Viktor szerint jó esély van rá, hogy fizetni fognak.

A migránsok behurcolják a fertőzéseket, a sok variáns így jön be. A migráció okozza, felpörgeti, növeli a járvány mértékét.

Brüsszel szerint a migráció jó dolog, szükség van rá. Bennünket hibásnak látnak. Erre a magyar kormány azt mondja, hogy akkor Németország és Svédország fogadja be a migránsokat, de ránk ne kényszerítsenek semmit. Majd eldöntik a magyar emberek, kivel akarunk együtt élni, nem a brüsszeli bürokraták. A járványok, migrációk korát éljük, ez évekig velünk lesz.

[LAPOZAS]

Az átoltottság további növelése és a járvány megfékezése érdekében a kormány 2021. november 22-28. között oltási akcióhetet indít a kórházi oltópontokon. A kórházak országszerte –Budapesten kiemelten – megemelt oltási kapacitással és időpontfoglalás nélkül is várják azon a héten a még oltatlanokat, és akár a második, harmadik oltást felvenni kívánókat is. Az oltatlanok kivételesen előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra. Ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el és oltásuk érkezési sorrendben történik. Azoknak, akik már korábban regisztráltak az interneten, továbbra is az időpontfoglalót javasoljuk akár az első, akár az elmaradt második vagy a harmadik oltásukat akarják felvenni. A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, az üzemorvosok rendelkezésére bocsájtjuk az igényelt mennyiségű oltóanyagot.

Oltási akcióhét

Az oltási akcióhét 2021. november 22. hétfő és november 28. vasárnap között zajlik a kórházi oltópontokon. 101 megyei és városi kórházban várják az oltakozni szándékozókat reggel 7 és este 19 óra között. A kórházak megemelt kapacitással készülnek az Oltási akcióhétre, Budapesten kiemelten emelik az oltópontok számát.

Időpontfoglalással és anélkül is lehet érkezni

Az oltási akcióhét során időpontfoglalással és anélkül is lehet érkezni az oltópontokra akár az első, akár az elmaradt második, akár a harmadik oltásra. Időpontot azok tudnak foglalni, akik előzetesen regisztráltak a www.eeszt.gov.hu honlapon. Nekik javasoljuk is az időpontfoglalást. Ugyanakkor időpontfoglalás nélkül is lehet érkezni az oltásra azon a héten. Ebben az esetben az oltás érkezési sorrendben történik. Az oltási akcióhéten azok az oltatlanok is mehetnek a kórházi oltópontokra, akik eddig még nem regisztráltak a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, ez esetben őket a helyszínen regisztrálják egy formanyomtatvány kitöltésével.

Öt féle vakcina áll rendelkezésre

A kórházi oltópontokon öt féle vakcina áll rendelkezésre: Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen és Sinopharm.

A vállalatok üzemorvosai is olthatnak

Mint ismert, a kormány lehetőséget teremtett a munkáltatók számára, hogy a többi dolgozó védelme érdekében munkafeltételként előírhassák az oltás felvételét.

Az érintett, még oltatlan munkavállalók akár az oltási akcióhéten vagy azon kívül is felvehetik az első oltást. Emellett a nagyobb létszámú munkáltatók a megyei oltási munkacsoportokon keresztül oltóanyagot is kérhetnek a munkahelyi oltások megszervezéséhez. Az üzemorvosoknak tehát rendelkezésükre bocsájtjuk az igényelt mennyiségű oltóanyagot.

Ajánlott a harmadik oltás felvétele a korábban oltottaknak

Az oltási akcióhéten azok is érkezhetnek időpontfoglalás nélkül a kórházi oltópontokra, akik a harmadik oltásukat szeretnék felvenni. Mindenkinek ajánlott a harmadik oltás felvétele, aki elmúlt 18 éves és már több mint 4 hónap eltelt a legutóbbi oltása óta.

Az oltás folyamatosan elérhető

A legfontosabb, hogy az oltatlanok vegyék fel mielőbb az oltást, mert a most terjedő delta vírusmutáns rájuk a legveszélyesebb, náluk súlyos megbetegedést képes okozni. A beoltottak kevesebb, mint 1%-a betegszik meg, míg ez a szám szakértők szerint tízszeres az oltatlanok esetében. Természetesen az oltási akcióhét előtt és után is fel lehet venni az első oltást. Kérjük, aki teheti, vegye fel minél előbb!

2021-11-06 10:23:18 - Mindenegyben Blog