MindenegybenBlog

Most jött a hír !Gyászol Orbán Viktor: Nagyon megviselte az újabb szörnyű tragédia

88 éves korában meghalt Tellér Gyula szociológus, miniszterelnöki megbízott, Orbán Viktor tanácsadója – írta Facebook-oldalán Balog Zoltán egykori miniszter, református püspök.

Tellér Gyula tagja volt a rendszerváltás parlamentjének, az 1990-es országgyűlési választáson az SZDSZ országos listájáról szerzett mandátumot. Az 1994-es országgyűlési választáson már indult, és még ugyanebben az évben kilépett az SZDSZ-ből. 1995-ben a Magyar Polgári Demokraták Társaságának volt az egyik alapítója, illetve 1996-ban a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökségi tagja lett. 1996 és 1998 között az MTV Közalapítvány kuratóriumának Fidesz által delegált elnökségi tagja volt – írja a Magyar Nemzet.

Az első Orbán-kormány alatt a Miniszterelnöki Hivatal politikai elemző főosztályának volt a vezetője. 1999-ben a XX. Század Intézet tudományos igazgatójává nevezték ki. 2000 és 2005 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen oktatott. A 2006-os országgyűlési választáson a Fidesz–KDNP országos listájáról szerzett mandátumot. 2010 óta Orbán Viktor tanácsadója volt.

Orbán Viktor ezzel a bejegyzéssel búcsúzott Tellér Gyulától a közösségi oldalán: „Elment a mesterünk és a barátunk. Két dolgot hagyott örökül: legyetek bátrak és hűségesek! Úgy legyen. Isten veled, Gyula bátyám!”

Ha nem kapunk támogatásokat, nem tudunk működni

2023-05-25 23:16:33 - Mindenegyben Blog