MindenegybenBlog

Most jött a hír! Teljesen új, eddig SOSEM látott tünetet fedeztek fel, ami koronavírusra utalhat! >>Erre is figyeljetek!

Mik a tünetei az új koronavírus által okozott megbetegedésnek?

Az újfajta koronavírus okozta megbetegedés leggyakrabban enyhe tünetekkel jár, láz, köhögés, légszomj, izomfájdalom és fáradékonyság jelentkezhetnek. Ritkábban súlyos kórforma alakulhat ki, ami tüdőgyulladással, heveny légzési elégtelenséggel, vagy akár szepszissel (vérmérgezés), keringési vagy több szervi elégtelenséggel járhat. Azoknál a betegeknél alakul ki gyakrabban súlyos, akár életveszélyes állapot, akik valamilyen krónikus alapbetegségben (magas vérnyomás, szív- és érrendszeri betegség, cukorbetegség, májbetegség, légzőszervi betegség, daganatos betegség) szenvednek.

Ezt eddig is tudtuk, sőt a napokban már az is kiderült, hogy a hasmenés, vagy az étvágytalanság is lehet a koronavírus tünete.Sőt egy megdöbbentő tünet is előkerült, ugyanis a legfrissebb kutatások szerint sokan tapasztalták szaglásuk elvesztését is a koronavírussal összefüggésben, most azonban egy eddig sosem hallott tünettel is számolnunk kell, mégpedig…

Elemzések szerint az amerikai államokban például ez alapján a negyedik legfontosabb tünet, amelyre a keresések megugrottak a fertőzött területeken, a szemfájdalom volt – az első három a szaglás elvesztése, a láz és a hidegrázás voltak.

[LAPOZAS]

A szerző megjegyzi, hogy Kínában és Spanyolországban is voltak olyan jelentések, melyek szerint a tünetek között szerepeltek a látási zavarok. Ráadásul a szemfájdalomra vonatkozó keresések más, járvány sújtotta országokban is jelentősen megugrottak. Ő egyébként nem is a szemfájdalom, mint lehetséges tünet fontosságára hívja fel a figyelmet a Google-keresések és a járvány közötti kapcsolatban, hanem az, hogy a keresések elemzése hasznos információkkal szolgálhat a járvány elleni védekezéshez.

Az alábbi két, magyarországi kép egyébként hasonló logika alapján mutatja a koronavírus-fertőzöttek 100 ezer főre jutó, hivatalos tesztek szerinti számát, illetve a Google-keresések gyakoriságát megyénként a szemfájdalom, a szaglás, a láz és a hidegrázás szavakra.-írja a napi.hu

2020-04-07 16:08:15 - Mindenegyben Blog