MindenegybenBlog

Most lebukott! Idős nőket tanít Gáspár Győzi a vibrátor használatára

Már már évek óta NAV szégyenlistáján szerepel adótartozása miatt, Gáspár Győző nem húzódik meg a háttérben. Hol a házát újítja fel palotának az állítólagos luxemburgi vej-jelölt miatt, hol méregdrága autókkal fotóztatja magát, hol pedig igencsak meglepő és bizarr vállalkozásba kezd. Mint például most!

"Nógrádmegyerben megalapítottam a Szingli mamák klubját, ahol idős, egyedülálló asszonyoknak szervezünk programokat. Megtanulták például, hogy mire jó a vibrátor, de volt már zumba óra is, jövő héten pedig kirándulni viszem őket. Emellett tervezek egy másik jótékonysági akciót, ugyanis a faluban sok 13-14 éves cigánylány szült, őket akarjuk babaholmikkal támogatni." - árulta el Gáspár Győző a Ripost szerint.

A roma showman tudja, hogy sokak szemét csípi a költekezése, de nem érdekli a dolog. "Az a baj a magyar emberekkel, hogy irigyek és mindig a másik pénztárcájában kutakodnak, pedig semmi közük hozzá. A NAV feketelistáján is fent vagyunk még, amit folyamatosan törlesztek, és ez még így is lesz egy jó darabig. Ez a nagy jómód bánthatja az emberek szemét. Engem lehet szeretni, meg nem szeretni, de én egy túlélő vagyok. Mindent megszerzek magamnak, amit akarok. Az, hogy a luxusautók, amikkel éppen járok, az enyémek-e vagy sem, az meg teljesen mindegy. Addig jó, amíg az ember tud mivel villogni, és kiélvezi az életet. A temetőbe már úgyse viszek magammal semmit."

2020-09-03 11:18:14 - Mindenegyben Blog