A mutáns vírustörzsekkel kapcsolatban elmondta, hogy "nagyfokú óvatosságra intenek minket." Tudjuk, hogy koronavírus mutációra hajlamos, leginkább a brit mutációval foglalkozik Európa, hiszen számos országban megjelent, így Magyarországon is. Elmondta, hogy a mutáns vírus a jelek szerint nem okoz súlyosabb megbetegedést, ugyanakkor sokkal gyorsabban terjed, nagyobb a fertőzőképessége. Egy fertőzött személy sokkal több embernek – legalább másik négynek – tudja átadni a fertőzést. A brazíliai és a dél-afrikai mutánst még nem mutatták ki senkinél Magyarországon. Ez azért fontos, mert az eddig használt védőoltások hatékonyak a brit mutáns vírussal szemben a szakemberek szerint. A brazíliai és dél-afrikai mutánssal szemben csökkent a hatékonysága a professzorok szerint, de ezek az adatok kis mintából származnak, kevés még a tapasztalat.