Nincs már miért maradnia.
Az utóbbi hetek botrányai után egyre jobban fogy el a levegő Havas Henrik körül. A Tanár úrban pedig már megfogalmazódott a gondolat: ha minden lehetőség elfogy, csomagolnak.
„Otthon már csomagolunk. A térképet böngészem, hogy melyik országgal nincs kiadatási egyezményünk. Havasné még vonakodik, de hát mégiscsak én vagyok az úr a háznál, ám ha nagyon szorul a kapca, akkor iszkiri"- mondta a Story magazinnak.
(Story magazin, ripost.hu)
[LAPOZAS]
"- Hagyják már békén azt az embert, mi sosem voltunk különösebben jóban, de mindent eltudok róla hinni, azonban azt nem, hogy Ő ezeket a dolgokat valóban megtette volna! A fruskáknak meg üzenem, hogy ha egy férfi, ajánlatot tesz és közeledik feléjük az még nem számít zaklatásnak, pláne nem 5-8-10 évvel később. Nézzen mindenki magába, nem így kellene vissza, illetve felkapaszkodni a média jól menő szekerére. "
- Nyilatkozta az üggyel kapcsolatban a művésznő
[LAPOZAS]
A friss24 szerint Nagy Alekosz azt állítja, hogy Baukó Évával előre rögzítették a TV2 adását, melyben a még meg sem jelent kiborulását részletezi az állítólagos zaklatás kapcsán.
[adSulvo]
Mint ismert, Havas Henriket azzal vádolta meg egy egykori valóságshow-szereplő, polgári nevén Baukó Éva, hogy az újságíró korábban szexuálisan zaklatta. Havas ezt követően mondta le Vona Gáborral közös könyvének bemutatóját.
Vona Gábor a rendezvényen kijelentette: ez az egész nem Havas Henrikről szól, inkább a Jobbik elleni támadás, ami pedig most történik, az „"politikai terrorizmus", vagyis a lényege, hogy mindenki féljen. „Havas Henriket legalább Baukó Évával vádolták meg, engem viszont Terry Blackkel” – jegyezte meg.
Egészen megdöbbentő videó - 4 perc 34 másodpercbe sűrítve a Nemzeti Együttműködés Rendszere:
Alekosz egyébként leszögezte, ő nem akar belemászni a politikai vitákba, ugyanakkor megakarja óvni a barátnőjét attól, amibe a TV2 belerángatta.
A videóban Alekosz úgy fogalmaz Havas Henrikről, hogy
"aki már ennyi mindent letett az asztalra, és ennyi ideje a szakmában van, akkor jön egy Baukó Éva, ilyeneket állít, és az az ember el van temetve, én ezzel nem értek egyet. Véleményem szerint Havas Henrik nem érdemli meg, hogy ilyen méltatlan helyzetbe hozzák, ilyen körülmények között hozzák méltatlan helyzetbe, Baukó Évával hozzák méltatlan helyzetbe, és a TV2 egy előre megbeszélt, előre megkomponált, legyártott, tudatosan irányított média-szisztéma szerint hajtsa végre ezt az akciót."
[LAPOZAS]
A friss24 szerint Nagy Alekosz azt állítja, hogy Baukó Évával előre rögzítették a TV2 adását, melyben a még meg sem jelent kiborulását részletezi az állítólagos zaklatás kapcsán.
[adSulvo]
Mint ismert, Havas Henriket azzal vádolta meg egy egykori valóságshow-szereplő, polgári nevén Baukó Éva, hogy az újságíró korábban szexuálisan zaklatta. Havas ezt követően mondta le Vona Gáborral közös könyvének bemutatóját.
Vona Gábor a rendezvényen kijelentette: ez az egész nem Havas Henrikről szól, inkább a Jobbik elleni támadás, ami pedig most történik, az „"politikai terrorizmus", vagyis a lényege, hogy mindenki féljen. „Havas Henriket legalább Baukó Évával vádolták meg, engem viszont Terry Blackkel” – jegyezte meg.
Egészen megdöbbentő videó - 4 perc 34 másodpercbe sűrítve a Nemzeti Együttműködés Rendszere:
[LAPOZAS]
Havas Henrik megszólalt! A Megyeihír lapcsoportnak adott interjúban beszélt a zaklatási vádakról, összefoglaltuk a beszélgetés legfontosabb részleteit:
[adSulvo]
Előzmények:
1,Újabb Döbbenetes videó! Előre megtervezték Havas Henrik lejáratását!