MindenegybenBlog

Nagy nap a mai! Berki megosztott az első fotót! „Pontosan 7 óra 35 perckor jött a világra...”

Ma van Berki Krisztián kislányának, Natasa Zselykének a születésnapja. Natika 8 éves lett, az apuka pedig egy, a születésekor készült fotóval köszöntötte.

„Pontosan 7óra 35 perckor jött a világra Berki Natasa Zselyke. Natika ma 8 éves. Isten Éltesse az én kislányomat” – írta Berki a közösségi oldalán, amihez a Road zenekar Az én vérem vagy című számának a dalszövegét is mellékelte. 

A posztot meglátva, az újszülöttet ábrázoló fotóval, először sokan azt hihették, hogy a sztárpár közös gyermeke született meg, mivel Mazsi már mindenórás. Insta-történetében pár nappal ezelőtt követőinek elmondta: a genetikai vizsgálat szerint vasárnap esedékes a szülés, de már vannak jósló fájásai, így a baba bármelyik pillanatban kibújhat. Aztán, ha elolvassuk a posztszöveget, leesik, hogy nem a gólyahírről van még szó. Egyébként nagyot megy a Facebookon a poszt: fél óra alatt több mint 2,7 ezren lájkolták, illetve több száz kommentet is kapott.

Címlapfotó:illusztráció 

2021-10-29 08:44:20 - Mindenegyben Blog