MindenegybenBlog

Négymillió magyar él kevesebb mint 800 forintból naponta

Elkeserítő adatokat közölt a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ). Tavaly havi 88 ezer forint volt az egy felnőttből álló háztartás átlagos létminimumértéke, a kétgyermekes családoké pedig 255 246 forint -legalábbis a Központi Statisztikai Hivatal szerint, de azóta a létminimum-számítást ebben a formában meg is szüntették.

A lakosság több mint negyven százaléka az előbb említett létminimumnál jóval alacsonyabb jövedelemmel rendelkezik, hiszen rengeteg olyan család van ahol csak egy ember dolgozik. Ezeknél a családoknál az egy főre eső összeg párszáz forint -naponta.

A létminimumon élő felnőttek havonta alig több mint 24 ezer forintot fordíthatnak élelmiszerekre – amin naponta egészen pontosan 800 forintot jelent. A magyarok negyven százalékának pedig még ennyi sem jut.

 

2016-04-20 18:54:59 - Mindenegyben Blog