MindenegybenBlog

Nem dolgozzák magukat halálra a parlamentben a kormány tagjai – felmérés

A Képviselőfigyelő rendszeresen elemzi a parlamenti honatyák aktivitását. A legfrissebb kutatásból kiderül, hogy

Lázár János a kormány legaktívabb tagja a Parlamentben.

Dicséretet azonban messze nem érdemel, hiszen Lázár egyáltalán nem nevezhető aktív országgyűlési képviselőnek, de a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez az Országgyűlésben így is jelentősen több parlamenti tevékenység kötődik, mint az összes többi kormánytaghoz.

Lázár lenyomta Orbánt

2014 óta a kormány részéről Lázár János szólalt fel a legtöbbször. E tekintetben Orbán Viktor a második helyre szorult. A dobogóra még Rogán Antal fér fel. A legkevesebb alkalommal felszólaló miniszterek képzeletbeli dobogóján Seszták Miklós, Semjén Zsolt és Balog Zoltán szerepel. 

A Képviselőfigyelő szerint általánosságban megállapítható, hogy a képviselői mandátummal rendelkező miniszterek aktivitási rátái a leggyengébbek közé tartoznak. Ez viszont nem a feladatok hanyagolásából ered, hanem éppen a kormányzati státuszból, és az abból eredő egyéb kötelezettségekből.

Jól látszik, hogy a hatalmi ágak elválasztásának hiánya egy sajátos helyzetet teremt: a kormányzat képviselői úgy foglalnak helyet a törvényhozásban, hogy első pillanattól fogva egyértelmű, hogy a képviselői munkát kénytelenek lesznek hanyagolni

- összegez az elemzés.

2016-05-08 23:24:38 - Mindenegyben Blog