MindenegybenBlog

Nem küzd, beletörődött súlyos betegségébe magyar Pamela Anderson, azaz a férfiak egyik kedvence sztárja,Magyarország talán egyik legjobb top 10es csaja, Zalatnay Sarolta

Nem küzd, beletörődött súlyos betegségébe magyar Pamela Anderson, azaz a férfiak egyik kedvence sztárja,Magyarország talán egyik legjobb top 10es csaja, Zalatnay Sarolta

Több operáción is túl van Cini: néhány hete mellműtéten esett át, a közelmúltban diagnosztizált arcidegzsábáját szintén operálni kellett. Zalatnay azt mondja, ebből a betegségből sosem tud kilábalni.

Zalatnay Sarolta nehéz időszakot él át, kórházban volt, arcidegzsábája miatt megműtötték, gyógyulását pedig számos tényező nehezíti.

– Sajnos sokkal nagyobb a baj, mint elsőre gondolták. A műtéti szövettan eredményére most várok, de még mindig nem tudok rendesen beszélni, és erős fájdalmaim vannak – panaszolta az énekesnő, akinek kínjait fokozza a hőség is, hiszen mindössze néhány hete operálták a mellét, amire még nagyon kell vigyáznia.

– Minden mozdulatomra figyelnem kell, megmondta az orvosom is. Ugyanez vonatkozik az arcműtétemre, tiszta seb az arcüregem, egy kis huzattól belobbanhat az egész. Ráadásul megtudtam, hogy ez az egész olyan, mint a herpesz, kezelni lehet, de valószínűleg már sohasem múlik el. Nem tudom, mi lesz, nem tudom, hogyan tovább, fogalmam sincs, hogyan tudok majd így koncertezni vagy forgatni - tette hozzá az énekesnő, aki elmondta: a jobb szemére hetek óta homályosan lát, így gyakorlatilag állandó kontroll alatt tartják az orvosok.

– A héten újabb vizsgálatra megyek, remélem, biztató híreket kapok – tette hozzá Cini, aki jelenleg otthonában lábadozik.

2023-01-07 16:30:47 - Mindenegyben Blog