MindenegybenBlog

Nézd meg a virág horoszkópod, sok mindent megtudhatsz magadról

A virág horoszkóp kizárólag a numerológia elvein alapul. Ugyanakkor az egyetlen dolog, ami számít, hogy a hónap hányadik napján születtél. Sokat elárul Rólad, mivel a virágokat szigorú kritériumok alapján választották ki.

Nincs tehát semmi más dolgod, mint elolvasni a születésed napjához tartozó virághoroszkópot!

…És persze megjegyezni, melyik virág vonatkozik Rád!

Napraforgó

Az alábbi napok szülöttei tartoznak ide: 1., 10., 19. vagy 28.

Energikus, közvetlen, vidám teremtés. Csodálatos kisugárzása van. Abból azonban konfliktusai támadhatnak, hogy túlzottan szeret irányítani. Fontos számára az egyensúly és a harmónia, ám nehéz helyzetekben mindig kiválóan állja meg a helyét. Mindezzel sokak csodálatát vívja ki.

Mivel könnyen kivívja az ellenkező nem figyelmét, igen könnyű dolga van a pártalálásban. A dologban inkább az a nehéz, hogy a sok jelentkezőből a megfelelőt válassza ki.

Ezekkel a virágjegyekkel illik össze a leges leginkább: Bazsarózsa, Búzavirág, Orchidea.

Nagy szerencse érkezik az Életedbe, ha a poszt megosztása és a “sok szerencsét” komment beírása után görgetsz lejjebb!

Bazsarózsa

Az alábbi napok szülöttei tartoznak ide: 2., 11., 20. vagy 29.

Lelkiismeretes és megbízható, ugyanakkor igen határozott, saját szabályrendszerrel rendelkezik, amelyhez tűzön-vízen át tartja magát. Mindezzel sokak tiszteletét, de megint mások ellenszenvét is kivívja. Jól tervezhető, nyugodt életre törekszik.

Olyan társ való hozzá, aki eléggé alkalmazkodó kész, hogy ne haragítsa magára nap mint nap.

Ezekkel a virágjegyekkel illik össze a leges leginkább: Bazsarózsa, Búzavirág, Orchidea, Pipacs, Margaréta.

Nagy szerencse érkezik az Életedbe, ha a poszt megosztása és a “sok szerencsét” komment beírása után görgetsz lejjebb!

Boldogasszony papucsa

Az alábbi napok szülöttei tartoznak ide: 3., 12., 21. vagy 30.

A szabadság és a folyamatos újdonságok jelentik az élet lényegét ennek a mindig mozgásban lévő virágjegynek a számára. Nem kedvel semmit, ami kötelező vagy a mások által felállított szabályokon alapul. Ezzel a jeggyel az tud jól kijönni, aki nem próbálja meg korlátozni őt semmiben.

Ehhez a kreatív, nyitott és intelligens jegyhez olyan társ való, aki képes tartani vele a lépést, ugyanakkor nem próbálja limitálni a mozgásterét.

Ezekkel a virágjegyekkel illik össze a leges leginkább: Pipacs, Rózsa, Boldogasszony papucsa.

Nagy szerencse érkezik az Életedbe, ha a poszt megosztása és a “sok szerencsét” komment beírása után görgetsz lejjebb!

Búzavirág

Az alábbi napok szülöttei tartoznak ide: 4., 13., 22. vagy 31.

Ez a jegy a hűségéről és a kitartásáról nevezetes. Hosszú távú barátságokban és párkapcsolatban verhetetlen. Remek meglátásai, ötletei vannak, azonban a végrehajtásban nem jeleskedik, mert nehezen lépi át komfortzónája határait. Ezért pedig egy idő után túlzottan kevés érdemi tapasztalattal rendelkezik egyes fontos területeken. Így pedig még visszafogottabbá válik.

Asszertív, proaktív és határozott társra van szüksége, akit odaadóan támogathat.

Ezekkel a virágjegyekkel illik össze a leges leginkább: Búzavirág, Margaréta, Bazsarózsa, Pipacs.

Nagy szerencse érkezik az Életedbe, ha a poszt megosztása és a “sok szerencsét” komment beírása után görgetsz lejjebb!

Nőszirom

Az alábbi napok szülöttei tartoznak ide: 5., 14. vagy 23.

Rendkívül intelligens és diplomatikus jegy, aki jól mozog társaságban. Szinte bárkivel, vagy bárkinek az álláspontjával képes azonosulni, így kiválóan megért és meghallgat másokat. Azt azonban rendkívül nehezen viseli, ha korlátozzák döntési és cselekvési szabadságát. Ilyenkor könnyen éktelen dühbe gurulhat.

Mivel könnyen azonosul másokkal, szinte bármelyik virágjegyben megtalálhatja ideális társát.

Ezekkel a virágjegyekkel illik össze a leges leginkább: minden virág

Nagy szerencse érkezik az Életedbe, ha a poszt megosztása és a “sok szerencsét” komment beírása után görgetsz lejjebb!

Pipacs

Az alábbi napok szülöttei tartoznak ide: 6., 15. vagy 24.

A Pipacs hajlamos rá, hogy az álmaiban éljen, ugyanakkor kivételesek az ösztönei és az intuíciója. Remekül ráérez másokra, azok szándékaira és érzelmeire. Néha azonban kell valaki, hogy visszarángassa őt a földre.

Éppen ezért egy gyakorlatias és határozott társ illik leginkább a Pipacshoz.

Ezekkel a virágjegyekkel illik össze a leges leginkább: Rózsa, Boldogasszony papucsa.Orchidea

Nagy szerencse érkezik az Életedbe, ha a poszt megosztása és a “sok szerencsét” komment beírása után görgetsz lejjebb!

Orchidea

Az alábbi napok szülöttei tartoznak ide: 7., 16. vagy 25.

Idealista és konfliktuskerülő, érzékeny virágjegyről van szó. Mind érzelmi, mind pedig értelmi téren igen erős, rendkívül magas EQ-val és hasonlóan magas IQ-val. Segítőkész, ugyanakkor sokszor csalódnia kell másoknak, mivel olyan magas mércét állít maga és mások számára is, hogy annak szinte képtelenség megfelelni.

Ez a zárkózott, de nagyon nagy szívvel rendelkező típus erősen vágyik a kiegyensúlyozott családi életre. Párt is ennek alapján célszerű választania.

Ezekkel a virágjegyekkel illik össze a leges leginkább: Napraforgó, Boldogasszony papucsa, Margaréta

Nagy szerencse érkezik az Életedbe, ha a poszt megosztása és a “sok szerencsét” komment beírása után görgetsz lejjebb!

Margaréta

Az alábbi napok szülöttei tartoznak ide: 8., 17. vagy 26.

Magányos farkas, aki szinte bármilyen feladattal könnyedén megbirkózik egy szál egyedül, vagy éppen kevés, de annál közelebbi barátai segítségével, vállt a vállnak vetve. Rendkívül stabil elképzelése van mindenről, amit lényegében képtelenség megingatni.

Nehezen találja meg a szerelmet, de választottja mellett egy életen át kitart!

Ezekkel a virágjegyekkel illik össze a leges leginkább: Búzavirág, Bazsarózsa, Pipacs, Napraforgó, Rózsa

Nagy szerencse érkezik az Életedbe, ha a poszt megosztása és a “sok szerencsét” komment beírása után görgetsz lejjebb!

Rózsa

Az alábbi napok szülöttei tartoznak ide: 9., 18. vagy 27.

Szenvedélyes, energikus, és sokszor előbb cselekszik vagy beszél, minthogy végiggondolná a dolgokat. Emiatt sokan tisztelik, ám jó néhány esetben kellemetlen helyzetekbe sodródik. A családja szent számára, szerettei abszolút számíthatnak rá. Komoly erkölcsi rendszere van, sokszor megítél másokat, pedig ő sem hibátlan. Célokat tűz ki maga elé rövid és hosszú távon, s egytől egyig meg is valósítja őket.

[LAPOZAS]

Ezekkel a virágjegyekkel illik össze a leges leginkább: Pipaccsal, Boldogasszony papucsa

Nagy szerencse érkezik az Életedbe, ha a poszt megosztása és a “sok szerencsét” komment beírása után görgetsz lejjebb!

2022-05-09 08:35:36 - Mindenegyben Blog