MindenegybenBlog

Nincs garantálva: Orbán Viktor ma szépen kipávatáncolt az egyik nagyon fontos ígéretükből

Orbán Viktor ma reggel a magyar rádióban megint sokat hablatyolt össze-vissza. A kiváló színvonalú magyar médiának sikerült valami fogsor meg harapásos baromságát kiemelnie. Közben, ahogy az ATV szúrta ki, a miniszterelnök szépen kipávatáncolt az egyik legfontosabb ígéretükből: az egészségügyi dolgozók béremeléséből.

Orbán Viktor ma szépen kipávatáncolt a kormány egyik legfontosabb ígéretéből az egészségügyi dolgozóknak nyújtandó béremelésre azt mondta, ez nincs garantálva.

Orbán minisztere, Kásler Miklós által bejelentett, 72 százalékos egészségügyi béremelésről  azt mondta ma reggel: azt mondták neki, hogy az ápolónők helyzete a legkritikusabb, és ö “vakarta a feje búbját”, amikor meghallotta Kásler Miklós javaslatát az egészségügyi béremelésekre, és Varga Mihály pénzügyminiszterrel órákig dolgoztak a megoldáson.

A kormány ezt vállalta, teljesítenie is kell, de nem látni előre, hogyan teljesít majd a következő években a magyar gazdaság, ezért ez nincs garantálva – mondta a miniszterelnök, aki azt reméli: Varga Mihály elő tudja majd állítani a béremeléshez szükséges forrásokat anélkül, hogy a büdzsé pénzügyi egyensúlyát veszélybe sodorná.

Persze Orbán nem vakarja a fejét akkor, amikor stadion építésre mennek el a milliárdok és nem veszélyezteti a büdzsé pénzügyi egyensúlyát, ha pl a szülő falújában kisvasutat kell építeni, de akkor sincsenek ilyen gondok, amikor milliárdokért teli kell szórni az országot Fidesz-propagandával.

2018-12-07 19:36:04 - Mindenegyben Blog