MindenegybenBlog

Nyílt levél Áder Jánosnak, Magyarország köztársasági elnökének- Május 30-án megszavazta a parlament a Taigetosz-törvényt.

Nyílt levél Áder Jánosnak, Magyarország köztársasági elnökének

Május 30-án megszavazta a parlament a Taigetosz-törvényt.

A Tanítanék Mozgalom a csatlakozó szakmai és civil szervezetekkel együtt arra kéri Áder Jánost, Magyarország köztársasági elnökét, hogy ne írja alá ezt a törvényt.A törvénymódosítás ugyanis rendkívül hátrányosan érinti a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő tanulókat. Nyílt levelünkhöz itt tud csatlakozni. Az aláírók névsorát folyamatosan frissítjük. Itt található a szervezetként csatlakozók listája, és itt olvasható az egyéni aláírók listája.Nyílt levél Áder Jánosnak, Magyarország köztársasági elnökének:

Tisztelt Elnök Úr!A Magyar Országgyűlés május 30-án csendben megszavazta Az oktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló, Balog Zoltán miniszter által benyújtott, a sajtóban és szakmai, illetve érintetti körökben Tajgetosz-törvénynek nevezett javaslatcsomagot.Az elfogadott törvénymódosítások több pontját élesen bírálta a szakmai közvélemény, illetve az érintett érdekképviseleti szervezetek, a törvényhozási folyamat során azonban e véleményeket nem vették figyelembe. Ilyen kifogásolt pont többek között az, hogy lehetőség nyílik az iskolákban képesítés nélküli pedagógusok foglalkoztatására, illetve, hogy enyhe és középsúlyos értelmi sérült fiatalok számára bizonyos tárgyakat gyógypedagógiai végzettséggel nem rendelkező pedagógusok is taníthatnak ezentúl. Ezen rendelkezések súlyosan csorbítják az iskolába járó gyerekek és fiatalok jogát ahhoz, hogy a számukra legmegfelelőbb, törvényben garantált képzéshez férhessenek hozzá.Súlyosan romlanak azon tanulók esélyei is, akik beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdenek (BTMN tanulók), s akiket ez a törvénymódosítás megfoszt attól a lehetőségtől, hogy bizonyos tantárgyak értékelése alól részleges vagy teljes felmentést kaphassanak. Könnyen belátható, hogy egy részterületen tanulási nehézséggel küzdő gyereknek nem bukásra és kudarcokra van szüksége, hanem megfelelő szakmai segítségre, ahogyan az is, hogy ez a most megszüntetett lehetőség segített számos tanulási nehézséggel küzdő, ugyanakkor más területeken jól teljesítő gyereket ahhoz, hogy sikeresen elvégezze iskoláit, érettségit és akár felsőfokú képzettséget is szerezzen. Ezt az utat vágta el előttük a fent megnevezett törvénymódosító csomag.Az oktatási jogok biztosának eddig sem túl nagy mozgásterét szűkítő rendelkezés pedig tovább csökkenti az érdekérvényesítés, a méltánytalanságok és törvénytelenségek elleni fellépés lehetőségeit az oktatásügy területén.Mind magánemberként, szakmai, mind érdekképviseleti és érintett szervezetek képviselőiként úgy véljük, ezen rendelkezések rendkívül súlyos hátrányokat és károkat okoznak gyermekek tízezrei számára, ezért arra kérjük, éljen az alaptörvényben foglalt jogával, és a törvényt ne írja alá, hanem küldje meg az Alkotmánybíróságnak alkotmányossági vizsgálat céljából.KöszönettelTörley Katalin, Sulyok Blanka, Pilz Olivér (Tanítanék Mozgalom)

[LAPOZAS]

Budapest, 2017. 06. 02.A Tanítanék Mozgalom nyílt leveléhez csatlakozott szervezetek és magánszemélyek listája – folyamatosan frissítjük! Amíg az online csatlakozó felületünk el nem készül, a csatlakozás szándékát itt lehet jelezni.Alább és itt olvashatók a szervezetként csatlakozók listája, és itt található az egyéni aláírók listája.Tanítanék Mozgalom, képviselők: Sulyok Blanka, Törley Katalin, Pilz OlivérCivil Közoktatási Platform, ügyvivők: Csordás Anett, Ercse Krisztina, Juhász Ágnes, Mendrey László, Pilz OlivérSzülői ÖsszefogásSzülői HangCSak Együtt Van Esély – csoport az SNI-s gyermekekértADHD Magyarország AlapítványMagyartanárok Egyesülete, elnök: Arató LászlóDiákszolidaritás Akció, képviselők: Contreras Roberto és Tarnay Kristóf ÁbelTörténelemtanárok Egylete, elnök: Miklósi LászlóIgazgyöngy Alapítvány, képviselő: L. Ritók NóraMagyar Retinablasztómások Egyesülete, képviselők: Nemesné Kovács Ivett elnök és Repárszky Ildikó elnökségi tagHívatlanul Hálózat, képviselő: Lázár JúliaHálózat a Tanszabadságért, képviselő: Makai ÉvaKönyvtárostanárok Egyesülete, képviselő: Szakmári KláriMagyar Pedagógiai Társaság Diszlexiás Gyermekek Fejlesztéséért Szakosztálya, képviselő: Turcsik KatalinOsztályfőnökök Országos Egyesülete képviselő: Szekszárdi JúliaTankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete (TANOSZ), elnöksége nevében: Kereszty PéterPedagógusok Demokratikus Szakszervezete, elnök: Mendrey LászlóOktatási Vezetők Szakszervezete, szakszervezeti igazgató: dr. Ács KatalinFüggetlen Diákparlament , képviselő: Békés GáspárNeurofibromatózisos Betegek és Segítőik Társasága, képviselő: Bach RezsőLépjünk hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület, elnök: Csordás AnettKunterbunte Welt, képviselő: Dudás AnikóWesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskola – Szeged, igazgató: Trócsányi Anna igazgatóMagyar Európai Nők Fóruma Egyesület (MENők), képviselő: Nagy Emília elnökségi tagMagyarországi Középiskola Igazgatók Egyesülete (ESHA-Hungary), elnök: Ács KatalinAlapítványi és Magániskolák Egyesülete, képviselő: Braun József tagozatvezetőÉSZ-Érdekvédő SZülőkTiltakozzunk a Taigetosz-törvény ellen csoportEurópai Szabadúszó Művészek EgyesületeÉn is vagyok EgyesületTaní-tani OnlineZalai Autistákat Segítô EgyesületMagyar Pedagógiai Társaság, Elnökség-VIA

2018-06-02 08:36:15 - Mindenegyben Blog