MindenegybenBlog

Nyitott ajtók, leszedett fóliák

Az a dohánybolt, ahol a brutális gyilkosság történt, nem nyit ki többé. A trafiktulajdonos másik üzleteiben ketten is felmondtak. Ő nem várja meg a törvénymódosítást, és amit lehet megtesz, hogy többé ne láthatatlanul dolgozzanak az alkalmazottak. Példáját mások is követik.

Leszedette a fóliát két másik dohányboltjának portáljáról az a tulajdonos, akinek az egyik kaposvári trafikjában szerdán meggyilkolták a fiatal alkalmazottat, egy 20 éves nőt.

Gölöncsér Attila szombat este az MTI érdeklődésére azt mondta: nem várja meg a törvénymódosítást, nem hagyja, hogy a munkatársai életveszélyes körülmények között dolgozzanak. Közölte: két dohányboltjának portálján már nincs fólia, a harmadikat - ahol a gyilkosság történt - többet nem fogja kinyitni.   

Elmondta azt is, hogy két kolléganője is felmondott a történtek után.

Az MTI tudósítója úgy tapasztalata, hogy szerda óta több lefóliázott kaposvári dohányboltban a tulajdonosok felhatalmazásával nyitott ajtók mellett dolgoznak az eladók.

 

2015-04-26 13:22:41 - Mindenegyben Blog