MindenegybenBlog

NYUGDÍJASOK FIGYELEM! Nagyon fontos KÖZLEMÉNYT tettek közzé a februári NYUGDÍJAKRÓL! Ezt érdemes tudni!

A családokért felelős tárca nélküli miniszter nemrégiben közölte, hogy ezen a héten kapják majd meg a nyugdíjasok tizenharmadik havi nyugdíjuk első részét.

Zsigó Róbert elmondta, hogy a 13. havi nyugdíj négy részletben épül vissza. Ezt követően kitért arra is, hogy a 2021-es évben egy heti, 2022 februárjában kétheti, 2023-ban pedig háromheti pluszjuttatást kapnak a nyugdíjasok. A teljes összegű tizenharmadik havi nyugdíjat pedig 2024-ben kapják meg.

„Február 12-én kezdődött a 13. havi nyugdíj első részletének utalása, illetve kézbesítése 2,56 millió idős embernek. Ezen a héten valamennyi, öregségi nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban, így árvaellátásban, özvegyi nyugdíjban és rokkantsági járulékban részesülő megkapja a járandóságát” – mondta az államtitkár, majd hozzátette: az elmúlt 4 esztendőben 220 milliárd forint többletkifizetést kaptak a nyugdíjasok.

2021-02-23 23:12:18 - Mindenegyben Blog