Nyugdíjasok figyelem! Perelnek a hoppon maradó nyugdíjasok! LEHET, HOGY ÖNT IS ÉRINTI!
Tovább árad a pénz a magánkasszákból az államhoz
Perelnek a hoppon maradó nyugdíjasok
Jogi eljárást indított több olyan magánnyugdíjpénztári (manyup) tag, akik a kormány miatt nem tudnak hozzájutni a megtakarításaikhoz, annak ellenére, hogy az idén már jogosultakká válnak erre. Úgy tűnik, hogy a szabályozásnak köszönhető, 2016 első félévében közel 800 tagnak a megtakarított 1,14 milliárdja került az államhoz.
Nem is olyan rég volt, amikor úgymond visszakényszerítették az embereket az állami tb-be, ekkor igen kevesen vállalták, hogy maradnak a magánnyugdíjpénztárnál. Akkor igencsak megcsappant a tagság, de újabb lépést tett a kormányzat és a 2014-es törvénymódosításnak köszönhetően : azt a kasszát, amelynél a tagdíjfizetési arány nem éri el a hetven százalékot be kell zárni. Tavaly többen már az Alkotmánybírósághoz fordultak emiatt.-írja ahttp://www.azenpenzem.hu
Az Alkotmánybíróság akkor azt mondta ki: „nem állapítható meg az indítványozó érintettsége akkor, ha a támadott jogszabályi rendelkezés az indítványozóval szemben nem került alkalmazásra, vagy annak hatályosulása őt közvetlenül nem érintette”.
Így az indítványokat visszautasították, sőt azt is jelezték, hogy ezután minden esetben így járnak majd el, ha olyan jogosultságot vagy kötelezettséget szabályoz a támadott jogszabályi rendelkezés, amelynek az indítványozóval szemben a jövőbeni alkalmazása merül csak fel, ennek következtében is csak a jövőben következhet be a jogsérelem.
Az egyik kassza már 2017-re gyűjt
Elmondható, hogy ezt az akadályt nagyon sikeresen vették a manyupok akkor is és jelenleg is. Például Ez onnan is látszik, hogy már minden tagját a 2017-es befizetésekre szólítja fel a Budapest, mert az idei befizetések már teljes egészében megvannak, jelenleg 78 százaléknál áll a Horizont. Furcsának tűnik ez a szabályozás valamint a magánkasszák sikeres erőfeszítése is, ha azt nézzük, hogy nem fizet tagdíjat az önkéntes nyugdíjpénztári tagok fele ez pedig matematikailag azt eredményezi, hogy ott csak 50 százalék teljesül, a 70 százalék helyett.
A manyupokat nem csak a fizetési aránnyal próbálták ellehetetleníteni. A jogalkotóknak sikerült egy szinte megoldhatatlan szituációt kitalálniuk: a kasszák csak járadékot fizethetnek a nyugdíjba vonuló tagoknak, viszont tulajdonképpen lehetetlen a járadékszolgáltatás. Az idén pedig a szabályokon még módosítottak, természetesen nem a manyupok eőnyére, így 2016. július 1-jétől a duplájára emelték a korábban a járulékszolgáltatáshoz előírt 100 milliós saját tevékenységi tartalékot.
A nevüket adják az érintettek
Az elkötelezett pénztártagok keresnek olyan 1953-as születésű hölgy vagy úr ,vagy a 40 év jogosultsági idővel idén nyugdíjba menő női jelentkezőket, akik alkotmányjogi panaszt érintettséggel nyújthatnak be. Erre a hatályba lépést követően 180 napig nyílik lehetőség, tulajdonképpen az ügyben még az idén lépni kell. Szerencsére sikeres volt a felhívás, így sor kerülhet az alkotmányjogi panaszra, de jó esetben lehetőség nyílik perindításra is.
Erősítheti a kezdeményezést az a tény is, hogy vélhetően a szabályozásnak köszönhetően Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint majdnem 800 tag 1,14 milliárdja került az államhoz idén az első félévben. A manyup-tagok száma 58,4 ezer alácsökkent idén júliusra.
Az egyik tagnak a közérdekű adatigénylés nyomán, sikerült hozzájutni a Pénztárak Garancia Alapjának (PGA) 2015. évi beszámolójához, de csak azután, hogy kilátásba helyezte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság eljárását. Ebből a beszámolóból véleménye szerint az derül ki, hogy „mára gyakorlatilag funkciótlanná vált szervezet több mint 600 millió forint vagyon tetején ül”, de eközben a saját tevékenységi tartalék szintén százmilliós nagyságrendű biztosításának kötelezettsége miatt gyakorlatilag lehetetlenné válik, hogy járadékszolgáltatást nyújtsanak a pénztárak.
Forrás : http://www.azenpenzem.hu/