2029-ben Orbán indulhat Ursula von der Leyen pozíciójáért az EU-ban?
Az elmúlt napokban egyre több helyen felbukkant a kérdés, hogy Orbán Viktor vajon egyszer még Brüsszel egyik legfontosabb székére is pályázhat-e, és 2029-ben akár Ursula von der Leyen helyére kerülhet-e. A felvetés elsőre erős címnek hangzik, de a valóság ennél jóval bonyolultabb: Ursula von der Leyen jelenlegi, második ciklusa 2024 decemberétől 2029 novemberéig tart, vagyis a vita valójában a 2029-es európai parlamenti választások utáni új uniós vezetésről szól — és arról sincs semmilyen biztos jel, hogy akkor ő maga újra ringbe szállna.
Az Európai Bizottság elnökét nem közvetlenül választják meg az uniós polgárok. A folyamat úgy működik, hogy az Európai Tanács — vagyis a tagállami vezetők — jelölnek egy személyt, akit aztán az Európai Parlamentnek abszolút többséggel jóvá kell hagynia. Az uniós szabályok szerint a jelöltet a parlamenti erőviszonyok figyelembevételével választják ki, és jellemzően a legerősebb európai politikai családból érkezik. Magyarán: ehhez nem elég egy hangos kampány vagy egy erős személyes brand, nagyon széles államközi és parlamenti támogatás kell.
A mostani politikai helyzet kifejezetten nem Orbánnak kedvez egy ilyen jövőbeli uniós csúcsposzt szempontjából. A Reuters és az AP beszámolói szerint Orbán Viktor a 2026-os választási vereség után elveszítette a miniszterelnöki pozícióját, és maga is arról beszél, hogy a Fidesznek „teljes megújulásra” van szüksége. Ez azt mutatja, hogy jelenleg nem egy brüsszeli előretörés, hanem a hazai politikai túlélés és újraszervezés van napirenden.
Ráadásul az a politikai közeg sem tűnik most elég erősnek, amelyből egy ilyen jelölés reálisan kinőhetne. Az Európai Parlament hivatalos oldala szerint jelenleg nyolc frakció működik, köztük a Patrióták Európáért csoport is, amelyhez Orbán köre kötődik; Euronews-beszámoló szerint ez a frakció a harmadik legnagyobb, nem pedig a legerősebb blokk. Mivel a Bizottság elnökét tipikusan a legnagyobb politikai család környékéről emelik ki, ez eleve komoly hátrányt jelentene.
Fontos azért hozzátenni, hogy jogilag nincs olyan szabály, amely kizárná, hogy egy korábbi miniszterelnök vagy akár egy vitatott megítélésű politikus egyszer még uniós csúcsjelölt legyen. Az uniós rendszerben azonban nem az számít, ki mennyire ismert otthon, hanem az, hogy össze tud-e rakni maga mögé egy olyan többséget, amelyet egyszerre elfogadnak a tagállami vezetők és a parlamenti többség is. Márpedig Orbán az elmúlt években éppen azokkal az uniós intézményekkel került rendszeresen konfliktusba, amelyeknek a támogatása nélkül ez a pozíció megszerezhetetlen.
Ezt a politikai távolságot jól mutatja az is, hogy Ursula von der Leyen április 13-án kifejezetten üdvözölte Orbán választási vereségét, és azt a „szabadságjogok győzelmének” nevezte. Ez nem egyszerű személyes odaszúrás volt, hanem annak jele, mennyire messze áll egymástól a két politikai világ Brüsszelben. Egy ilyen háttérrel ma nehéz elképzelni, hogy éppen Orbán köré épülne fel a következő nagy uniós konszenzus.
Összességében tehát a válasz az, hogy elméletben nem kizárt, hogy Orbán Viktor egyszer uniós csúcspozícióra pályázzon, de a jelenlegi erőviszonyok alapján ez inkább politikai fantázia, mint reális 2029-es terv. Nincs hivatalos bejelentés arról, hogy ilyen ambíciója lenne, a mostani hírek inkább a Fidesz újjászervezéséről és az Orbán utáni magyar–EU viszony újrarendezéséről szólnak. A kérdés ettől még izgalmas, mert jól megmutatja, hogy 2029-ben nem pusztán személyek, hanem két egymással szemben álló Európa-kép feszülhet majd egymásnak.