MindenegybenBlog

Ördög Nóra válik,legnehezebben az édesanyjának vallotta be!

Talán az egyik legnépszerűbb pár hazánkban a műsorvezető Ördög Nóra és fotóművész férje, Nánási Pál. Immár tíz esztendeje.

Nemrégiben volt tíz éve, hogy Barcelonában Nánási térden állva megkérte Nóri kezét. És szerelmük, bár nem titkolják, hogy náluk is előfordulnak viták, azóta is töretlen, közös fotóikon ugyanúgy turbékolnak, mint ahogy tették azt tíz évvel ezelőtt. Most a kerek évfordulójukat ismét Barcelonában ünnepelték, sőt, a lánykérés helyszínéül szolgáló étterembe is ellátogattak, hogy teljes legyen a nosztalgia.

Pedig tíz éve azért nem mentek a dolgok egészen simán... Ugyanis amikor egymásba szerettek, az akkor még az RTL Klubot erősítő műsorvezető egyik kollégájának volt a felesége, sőt, Nánási is nős volt. Ám, mint tudjuk, az igazi szerelem nem ismer akadályokat, és ez Nóriék esetében is beigazolódott. A már akkor is népszerű Nóri lépett – és tette ezt annak ellenére, hogy még arra is felkészült, ez akár a karrierjébe is kerülhet.

– Annyira gyorsan ugrottunk bele a kapcsolatunkba, annyira rövid idő alatt, már-már viharos gyorsasággal mondtuk ki az ítéletet, hogy igen, ez az, ez a száz százalék, egy életre szól, és felrúgtuk a korábbi életünket – vallott erről Nóri a férjével közösen indított, internetes podcastjukban. – Olyan szinten éreztünk egy zsigeri sugallatot, hogy én nem éreztem benne különösebb rizikót, amikor ezt kimondtam. Azért az a telefonhívás rémálmaimban fog visszaköszönni, amikor fel kell hívnod anyukádat, hogy anya, az a helyzet, hogy válok, de semmi baj, nagyon szerelmes vagyok, minden oké, megtaláltam az igazit, úgy hívják, hogy Nánási Pál.

[LAPOZAS]

Amikor már tudták, hogy a szerelmük pillanatokon belül napvilágra kerül, meg sem álltak Miamiig, ahol kivárták az első hullámok elcsendesülését. Ám a harmadik napon olyannyira összevesztek, hogy Nóriban felmerült, csomagol, és hazajön. De szerencsére nem így történt, és a válásuk kimondása után rövidesen össze is házasodtak. Ma kevés tőlük ideálisabb családot találni, mint az övék, hiszen két kisgyerekükkel, a magánéletükbe is betekintést engedő vlogjaikkal az ország kedvenceivé váltak.

Fontos az ölelés!

A műsorvezető azt sem tagadja: ők a mai napig nem félnek nyilvánosan is kimutatni érzelmeiket. Sőt, saját bevallása szerint a házibulikban a mai napig ők a legidegesítőbb, smárolgatós pár. De ez nem zavarja őket. Ugyanis Nóri szerint az érintés, az ölelés nagyon fontos, ez az alapja a kapcsolatuknak. Ha például valamin összevesznek, Nánási Pál szavak nélkül, mindössze egy öleléssel kezdeményezi a békülést.

2022-04-29 19:24:15 - Mindenegyben Blog