MindenegybenBlog

Óriási baj van: drámai fotó érkezett a Balatonról

Drámai képet osztottak magyar tengerről a Csodálatos Balaton csoportban. A képen az látszik, hogy Balatonfenyvesen a strandlépcső körül már teljesen eltűnt a víz. 

Gergely bejegyzése alatt több komment is érkezett, vannak, akik elszörnyülködve nézik, hogy mi történik a magyarok kedvenc tavánál, míg mások szerint nincs komoly gond, máskor is volt már ilyen. 

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság mérése szerint a Balaton vízállása vasárnap reggel 7 órakor 75 cm volt, ám erre a hétre ismét nagy meleget és kevés esőt ígértek a meteorológusok, melynek következtében tovább apadhat a víz. 

Egyébként a vízügy statisztikája szerint kevesebb mint egy hónap alatt 10 cm-rel lett alacsonyabb a Balaton vízállása. 

Mint arról korábban a Naphíre is beszámolt, az aszály miatt a Tiszában és a Dunában is egyre kevesebb a víz, de a Velencei-tónál a legsúlyosabb a helyzet. A kisebb vizek közül pedig több is kiszáradt már. 

Kiszáradt és kizöldült az alföldi tó medre is!

A csapadékhiány következtében idén a szokásosnál jóval korábban kiszáradt a Körös-Maros Nemzeti Parkban található kardoskúti Fehér-tó. A kifehéredett medret mostanra zöld szőnyegként borítja be a magyar sóballa, olvasható a park honlapján.

A tájékoztatás szerint a Fehér-tó rendszerint csak a nyár közepén, vagy második felében szokott kiszáradni. Idén azonban télen is alig volt csapadék, és tavasszal is csak kisebb esők jöttek, így érdemi vízborítások sehol sem alakultak ki.

PALCSEK ISTVÁN SZILÁRD / KMNP

 A tó nyugati medrét mostanra szinte összefüggő, zöld szőnyegként borítja be a magyar sóballa. Ez az endemikus (bennszülött) növény csak a Kárpát-medencében, azon belül is elsősorban Magyarországon található meg. Főként a szikes tavakon fordul elő, a szélsőségesen sós és lúgos élőhelyhez alkalmazkodott. Pozsgás, húsos szára és vékony, tömzsi levelei elősegítik a vízraktározást és csökkentik a párolgást.

A magyar sóballák zöme május második felében jelent meg a tavon, s színük most erőteljesen zöld. Nyár végére, ősz elejére azonban vörösesbarna, később pedig fekete színűre változnak. A tófenékre lapuló hegyes bajuszpázsittal alkot növénytársulást.

A másik közeli szikes tónál, az orosházi Kis-Sóstónál magyar sóballa alig van, de más, szintén sótűrő növények szépen növekednek. Az északi mederben a hegyes bajuszpázsit, a déli mederrészben és a közeli Macelka-nádasban pedig a védett sziki ballagófű hajtásai foglalnak el egyre nagyobb területet.

2022-08-15 08:58:14 - Mindenegyben Blog