MindenegybenBlog

Óriási esőzés közelít ,ekkor érkezik

Hidegfront vonul át

Szombatra egy hidegfront vonul át térségünk felett.
Eleinte többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar, délután a keleti tájakra koncentrálódik a csapadék. A Dunántúlon felszakadozik a felhőzet, de egy-egy zápor, esetleg zivatar a nyugati-délnyugati határnál előfordulhat. Élénk, erős lesz a nyugati-északnyugati szél. Délután 16-22 fokot mérhetünk.
Hidegfronti hatás.

Visszaesik a hőmérséklet, csapadékos, szeles napok jönnek

Vasárnap szeles, északkeleten, keleten többfelé csapadékos, máshol változóan felhős-napos időre készülhetünk. Délután 13-21 fok várható, északkeleten az alacsonyabb értékekkel. Hétfőn a gyakran megnövekvő felhőzetből több helyen előfordulhat eső, zápor, helyenként, főként a Dunától keletre zivatar. Az ország északi, északnyugati felén továbbra is élénk, erős lesz a szél, délkeleten mérséklődik. 12-20 fokos maximumokat mérhetünk.

Kedden marad a felhős idő, kezdetben elsősorban délen, délkeleten, majd keleten számíthatunk esőre, záporra, de napközben az ország nyugati felén is számíthatunk szórványosan záporra, néhol zivatarra. Az északnyugati szél élénk, erős, a Dunántúlon viharos lehet. A csúcshőmérséklet 11-18 fok között alakul.

2019-04-27 11:08:03 - Mindenegyben Blog