Elhunyt Szauer Tibor, a hatvanas–hetvenes évek kiemelkedő magyar építésze
Fájó veszteség érte a magyar építész szakmát: 2025. július 21-én, mindössze néhány héttel 91. születésnapja előtt elhunyt Szauer Tibor, a Kádár-kor egyik legtehetségesebb és legeredetibb alkotója – számolt be az Építészfórum.
Szauer Tibor 1934. szeptember 19-én született. Már gyermekkorában szívesen rajzolt épületeket, így nem volt kérdéses, hogy építésznek készül. Először egy építőipari technikumban tanult, majd barátjával és osztálytársával, Kampis Miklóssal együtt a Budapesti Műszaki Egyetem építészkarán folytatta tanulmányait. Egyetemi évei alatt ismerte meg többek között Kovách Istvánt és Makovecz Imrét, akikkel később szakmailag is szoros kapcsolatban maradt.
Diplomamunkája, a Budai Kamaraszínház terve nagy visszhangot keltett, és elindította karrierjét a BUVÁTI tervezőirodánál. 1961-ben az MTK teniszezőinek városmajori klubházával szerzett magának ismertséget. Ekkoriban készült több más fontos munkája is, például a pestszentlőrinci Forum Mozi (1962), amely sajnos már nem áll.
1963-ban, Makovecz Imre hatására a SZÖVTERV-hez igazolt, ahol nagyobb művészi szabadságot élvezett, mint sok más kortársa. Ekkor születtek a korszak formabontó épületei:
1971-ben a KÖZTI munkatársa lett, majd 1975-ben az ÁÉTV-hez szerződött, ahol részt vett a szíriai Aleppó Asszad Hadmérnöki Akadémia tervezésében. A következő években több országban is dolgozott, de 1978-ban hazatért, és a Fóti Filmgyár tervezőjeként folytatta pályáját. Nevéhez fűződik többek között a Róna utcai szinkronműterem is.
Nyugdíjasként sem hagyta abba a tervezést: magánirodáknak is dolgozott, és a 2000-ben elkészült, majd 2015-ben kibővített felső-krisztinavárosi római katolikus urnatemető is az ő alkotása.
Szauer Tibor életműve jól mutatja, hogy a szocialista Magyarország építészeti közegében is születtek maradandó, értékes, olykor merészen újító alkotások. Munkái ma is tanúskodnak arról a szakmai igényességről és kreativitásról, amely egész pályáját jellemezte.
Halálával egy korszak meghatározó alakjától búcsúzik a magyar építészet, de épületei és szellemisége tovább élnek.