Úgy tűnik, lezárják a nyomozást VV Fanni meggyilkolásának ügyében!
A novemberben eltűnt fiatal lány holttestét még mindig nem találták meg, de minden jel arra mutat, hogy az ügyészség így is vádat emelhet az előzetes letartóztatásban ülő B. László ellen.-írja a ripost.
Néhány érdekesség a staritytől:
2017 december
Egyik barátja Bulyáki Zsolt Maci szavai vele a VV után is jó kapcsolatban maradt:„ Remélem kicsilány egy jobb helyre kerülszAhol az emberi gonoszságtól, soha nem sérülsz.A szivemben élnek a szavakamiket mondtál a hónapok alatt.Sosem felejtem el az arcodat,és a szívemben őrzöm a hangodat..”“Kicsi lány, ha hallod a gondolataimat odafenn, akkor tudd, hogy nagyon-nagyon-nagyon-nagyon sajnálom, hogy ez megtörténhet a mai világban és nem ezt érdemelted volna. Arra kérnék mindenkit, hogy ne bántsák a különböző Fannis posztokat, hisz nem tudják mi van a háttérben és nem tudják mi történt. Nem kell vádaskodni, eleget bántják a tévében szereplő embereket a neten keresztül, nem kell még tetézni ezt. Engem bánthattok nyugodtan, de most a Fannit ne bántsátok, kapott ő eleget, higgyétek el. Nagyon sajnálom, hogy ez a dolog idáig jutott. Tudom, hogy ő jó ember és nagyon remélem, hogy odafönt békét lelt és ott már nem bántja senki. Nagyon-nagyon sajnálom, hogy ez történt és soha nem fogom elfelejteni a közös emlékeinket akár bent a villában, akár kint a valódi életben. Örülök hogy megismerhettelek és egy értékes ember vagy. Vigyázz magadra ott fent!”
Novozánszki Fanni 1993. november 11-én született Dunaújvárosban. Édesapja Novozánszki Sándor ,édesanyja Katalin. Édesapja sofőr, édesanyja óvónőként dolgozik. Van egy nővére és egy öccse, Sándor. Martonvásáron él a család. Tanulmányait a Budai Középiskolában kezdte. Az utolsó évben annyi hiányzó órája volt hogy nem érettségizhetett le a többiekkel, csak a következő évben “esti ” iskolában.
Szabadidejében hastáncot tanult. A kereskedelemben ,egy pesti pláza egyik üzletében dolgozott másfél évig az iskola befejezése után.
[LAPOZAS]2014-ben jelentkezett a Való Világ 7. szériájába és november 16. beköltözhetett a luxusbörtönbe. Fanni adatlapja (RTL)A villában rögtön megtalálta a közös hangot a címlaplány Dórival, majd a többi lakó beköltözése után Renivel és Vikcsuval is. Bár az elején úgy tűnt Danival lehet köztük valami, később mégis Dennissel került közelebbi kapcsolatba, valamint Ádámmal is, de a komolyabb kapcsolatot csak Dennissel tudta kialakítani.Fanni szókimondósága miatt többször került már vitába: legfőképpen Ádámmal, de volt már konfliktusa Edinával, Lacival, Danival és Zsuzsával is.A villalakók beköltözéskor 12 dobozt találtak a falon.Szuperkiváltságokat tartalmaztak.Fanni a Szépségnapdobozt kapta: amikor kedve szottyan, tarthatott egy SzépségnapotKétszer vezethette a BeleValóVilág című beszélgetős műsort is Aurélió segítségével.Az iskolahéten ő bizonyult a legokosabbnak a villalakók közül, ezért védettséget jelentő lila kendővel jutalmazták. Ezt követően megromlott a kapcsolata egykori legjobb villa barátnőjével, Dórival, így már csak Dennis támogatta őt. Később a kihívás során Lacitól megkapta a kék kendőt így vele ment párbajozni. Végül a párbajt elvesztette, így a 99. napon elhagyta a villát.“NapiFanni” címen sorra jelentek meg a médiában a vicces kijelentései,szófordulatai a villában történtekről.
Édesanyját felzaklatták a történtek,a támadások,de mindent megbeszéltek. Ez egy jóanya-gyermek kapcsolat eredménye.Öccse Sanya is büszke rá,az iskolában nem bántották ez miatt. A villa után már nem jár annyiszor szoláriumba védve a bőrét. Dennis kiesése után megbeszéltek mindent. Egy párként gondolták a jövőt.
A kiesés után nagyon elfoglalt lett:A Poppy Lingerie márka tavasz-nyári kollekció 2015-ös arca lett .A fotózásra akkori párja Gábor is elkísérte. (Képek)A borsodonline chatvendégeként nagyon kedvesen válaszolt a kérdésekre. (cikk)Az Allora márka tavaszi kollekció fotózására kötött vele szerződést.2015 tavaszán egy plasztikai sebész kicsit átformálta az ajkait.A YouTube-on szépségtippeket osztott meg vlogban.A felkérést a Női hírek youtubos magazintól kapta. 1 – 2 – 3 – 4 – 5 – 6
[LAPOZAS]2015 áprilisában bejelentette hogy visszavonul a sok megjelenéstől. Ez főleg a sok valótlan cikk miatt érlelődött meg benne. Álmait ,céljait ettől függetlenül el akarja érni. A VV előnevet sem szeretné használni,hiszen már “nem villalakó” .Villabéli párjával Dennissel 2015 augusztusig volt együtt.2016-ban a média erotikus fotóiról és eszkort munkáiról írt.2017-ben törölte magát a facebookról.
2017 novemberében szülei bejelentést tettek a rendőrségen ,hogy eltűnt.A villanyok égtek a lakásában és a kocsija is eltűnt.Korábbi barátja Renátó vigyáz a két kutyusra akiket sosem hagyott egyedül fél óránál tovább.
Egy férfiról kamerafelvételek is készültek, ahogyan az éjszaka közepén az ölében viszi el, a feltehetően már eszméletlen /halott lány testét a házból. A férfi álltal bérelt kocsiban pajszert, fegyvert, kötelet és vérnyomokat találtak, DNS mintákat vettek és a vizsgálat után ezért feltételezik, ,hogy a lány már nem él, ám amíg nincs meg a holttest, hivatalosan továbbra is eltűntként keresik a Fannit.
Nyugodjon békében!
Érdekesség:
– Kedvenc étel: Rántott csirkemell, rántott karaj rizzsel, carbonara, és az olasz kaják.– Kedvenc zene: House zenék, David Guetta, Avicii– Álmai közé tartozik ,hogy neves hastáncos szeretne lenni– Legnagyobb szenvedélye a szolizás volt.– Van egy kiskutyája a műsor alatt Flafi– A gimnáziumban sokszor kiközösítették és csúfolták a haja miatt .– Azon a napon amikor kiesett akkor volt édesapja születésnapja.– Első tetoválását Urbán Kata készítette a bal csukló belső részére.A második tetoválásaa bicepszre került:God Can Judge Me(Csak Isten ítélkezhet felettem)– A beköltözés előtti hetekben a IV. Kelet Csillaga Hastáncversenyen Sopronban a sajátkategóriájában győztes lett és arany minősítést kapott.A Karyah Dance formációban táncolt.– A BorsodOnline információja szerint Orova Karolához járt tánciskolába. A villába kerülésekora tanárnő elzárkózott Fanni “szerepvállalásától” .Eltanácsolta magától. ” A hastáncnál vékony amezsgye, gyakran örömlánynak tekintenek bennünket, ezért szigorú vagyok a táncosaimmal. Nem engedempéldául, hogy kivágott ruhákat hordjanak “Forrás: https://starity.hu