MindenegybenBlog

Összeesett a holland egészségügyi miniszter a koronavírusról szóló vita közben - videó

Szerda délután folytattak vitát a holland parlamentben a koronavírusról, mikor épp Geert Wilders tartotta beszédét, egyszer csak Bruno Bruins egészségügyi miniszter összecsuklott, majd hirtelen több, a közelében lévő parlamenti képviselő is a segítségére sietett, akik kikísérték a tárcavezetőt - írja a Pesti Srácok.

Egy koronavírusról szóló felszólalás alatt megszédült és összerogyott Bruno Bruins, a németalföldi állam egészségügyi minisztere. Geert Wilders beszédében a kormányt kritizálta, amiért nem tesznek sokkal szigorúbb és keményebb megszorításokat. Arra próbált rávilágítani a jobboldali politikus, hogy az amszterdami vezetés orosz rulettet játszik a lakossággal, amiért nem zárják le és be teljesen országot. Ám mondandójával egyből megállt, mikor észrevette, hogy Bruins a földre került. Az egészségügyi miniszterhez többen odamentek, felsegítették, majd miután ivott pár korty vizet, kisegítették az ülésteremből. Az ülést félbeszakították és este folytatták a vitát.

A holland De Telegraaf szerint egyelőre nem tisztázott, hogy Bruins miért esett össze. Megjegyzik, hogy a tárcavezetőt korábban megvizsgálták már, elkapta-e a koronavírust és a tesztje negatív volt.

Az eset után csütörtökön lemondott az egészségügyi miniszter. Az 56 éves Bruno Bruins rosszullétét később azzal magyarázta, hogy túlságosan kimerült az utóbbi hetek rendkívül megterhelő munkája miatt. 

2020-03-19 21:59:33 - Mindenegyben Blog