MindenegybenBlog

Öt hetes, elhagyott kisbabát találtak egy mezőn ma reggel – videó

Egy öthetes magára hagyott csecsemőt találtak kedd reggel a Szeben megyei Mihályfalva határában lévő mezőn – írja a Turnul Sfatului helyi portál. A csecsemőre a nagyselyki (ehhez a községhez tartozik Mihályfalva) önkormányzat munkatársai találtak rá. A település polgármestere, Nicolae Șușa a lapnak azt mondta, épp közmunkára tartottak a környéken, amikor a furgonból meglátták az út szélén fekvő gyereket. A baba vastagon fel volt öltöztetve, de a földön feküdt. Egy cumisüveget is hagytak mellette. Az önkormányzat értesített a hatóságokat, akik azonosították az anyát. A csecsemőt a medgyesi kórházban ápolják. A hatóságok közlése szerint az egészségi állapota viszonylag jó, nincs jele hipotermiának.

A polgármester szerint az anya először tagadta, hogy az ő gyerekéről lenne szó, csak akkor ismerte el sajátjaként, amikor megérkeztek a rendőrök. Az ügyben a Szeben megyei gyermekjogvédelmi és örökbefogadási hatóság is vizsgálatot indított. A portálnak egyik illetékesük úgy nyilatkozott, hogy az anya már nem szeretne gondoskodni a gyerekről, így a kislányt hivatásos nevelőszülőknél fogják elhelyezni.

„Figyelembe véve, hogy ez a gyermek az elhanyagolás legsúlyosabb formájának, azaz elhagyásnak volt kitéve, a gyerekvédelem kérni fogja az anya szülői jogainak megszüntetését” – közölték az intézmény képviselői.

A polgármester szerint a 22 éves nagyekemezői nő élettársi kapcsolatban tartózkodott Mihályfalván. Akkor döntött úgy, hogy elhagyja a gyermekét, amikor az élettársa kitette őt a házából.

Frissítés: Nem akarja visszakapni az anya, aki elhagyta kislányát egy mezőn. A DGASPC a szülői jogok elvesztését követeli

2023-03-08 08:24:58 - Mindenegyben Blog