MindenegybenBlog

Pont kerülhet az ügyre.Megszólalt L.L. Junior: döntöttek Lacika elhelyezéséről

Pont kerülhet az ügyre.

Miután megtörtént a rettenetes esemény L.L. Junior kisfiával, Dávidkával, a szülők nyilvánosan hadakoztak egymással. Mindketten pokoli időket éltek meg.

Idősebb fiuk, Lacika elhelyezése ezután még nagyobb vitát szított, mindketten harca szálltak a felügyeleti jogért, és noha az énekes meg is nyerte ezt ideiglenesen, most mégis kész újragondolni a helyzetet, ami arra utal, hogy némiképpen csillapodtak a kedélyek.

– Folyamatban van az ügyünk, és Lacival mindketten a gyerekünk érdekeit tartjuk szem előtt. Azon vagyunk, hogy olyan megegyezésre jussunk, amely a legjobb Lacikának – mondta el a Borsnak Hopp Csilla.

L. L. JUNIOR EGYKORI KEDVESÉT ÜGYVÉDJE KÍSÉRI A TEMETÉSRE / FOTÓ: RAS-ARCHÍVUM

– Mindkét szülőnek száz százalékban azt kell szem előtt tartania, hogy boldog le­gyen a gyermeke – tette hozzá L.L. Junior. – Egyikünk sem akar hétvégi apuka vagy anyuka lenni. Szerintem Lacika fejlődése, tanulmányai és a folyamatos nevelése szempontjából az lenne az optimális, ha két hetet nálam, két hetet Csillánál töltene.

Az énekes emellett azt is elárulta, hogy az egyetlen fontos tényező a kisfiú boldogsága, ennek érdekében pedig reméli, hogy jól együtt tud majd működni volt párjával.

2019-10-26 11:54:48 - Mindenegyben Blog