MindenegybenBlog

Putyin üzent a világ vezetőinek: Putyin megmondta, mikor lesz vége a háborúnak

Az orosz katonai művelet célja Ukrajna demilitarizálása és nácitlanítása, azt, hogy meddig fog tartani, az orosz fegyveres erők főparancsnoka, Vlagyimir Putyin elnök fogja eldönteni - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak.

Peszkov az arra vonatkozó kérdésre, hogy mi lesz Ukrajna és vezetésének sorsa a jövőben, kijelentette: "a többi az ukrán nép döntésének kérdése".

 

A szóvivő szerint Moszkva hajlandó lesz tárgyalni Kijevvel, ha az ukrán vezetés kész megtárgyalni az orosz fél által felvetett kérdéseket, egyebek között az ország semleges státusát.

Megszólalt az orvos: Valóban súlyos beteg lehet Putyin. EZT a nagyon súlyos kort diagnosztizálták nála!

Hetek, sőt hónapok óta folyik a találgatás, van-e valamilyen súlyos betegsége Vlagyimir Putyinnak.

Ez a mostani, legfrissebb videó, amelyen az orosz elnök Alekszandr Lukasenkával, Belarusz elnökével találkozik, már tényleg alapot adhat egyes találgatásoknak.

A brit média egy része már a háború kitörése óta rendkívüli alapossággal figyeli Putyin nyilvános szerepléseit, mozdulatait, megnyilvánulásait.

Újabban leginkább Putyin kézremegésével vannak elfoglalva. Már egy korábbi videó is igen furcsa volt ezzel kapcsolatban.

Ezen a felvételen az orosz elnök egyik kezével végig görcsösen szorított egy íróasztalt, sokak szerint azért, hogy leplezze kézremegését. 

Íme a másik felvétel amin  minden eddiginél jobban látható Putyin kézremegése, sőt járása is bizonytalan.

Többen is úgy vélik, hogy ezek a Parkinson-kor tünetei lehetnek. Ezt a véleményt osztja Rory Cellan-Jones, a BBC korábbi tudósítója, aki maga is Parkinson-kórban szenved.

A tudósító arról beszélt, hogy az orosz elnök ugyanazokat a tüneteket mutatja, amit saját magán is felfedezett, amikor a betegség jelentkezett nála.

Itt te is láthatod a videót, és Putyin feltűnő kézremegését:

2022-04-27 15:53:05 - Mindenegyben Blog