MindenegybenBlog

RENDKÍVÜLI KÖZLEMÉNY! AZ OROSZOK ELKEZDTÉK ELZÁRNI A GÁZT, SZIJJÁRTÓ PÉTER RENDKÍVÜLI BEJELENTÉST TETT

Az elmúlt órákban több hírt jelent meg arról, hogy a Gazprom leállította a földgázszállítást Lengyelország és Bulgária irányába.

A Magyarországra irányuló földgázszállítás szerződés, ütemterv szerint és zavartalanul zajlik – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán szerdán.

A miniszter kiemelte, hogy a Magyarországra irányuló földgázszállítás jelentős része, évi 3,5 milliárd köbméter, vagyis napi nagyjából 10 millió köbméter az úgynevezett déli útvonalon, Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül érkezik Magyarországra.

Ebből a szempontból nyugtalanító lehet az a hír, amely szerint a Gazprom szállítása Bulgária irányába leállt – tette hozzá.

“A hír azonban úgy pontos, hogy a Bulgáriának szánt gázmennyiséget nem szállítja a Gazprom. A Gazprom tájékoztatása szerint a tranzit, tehát a Bulgárián keresztüli szállítás, akár Szerbia, akár Magyarország irányába ettől független. A Gazprom más-más bolgár céggel áll szerződésben a Bulgáriának szánt mennyiségek szállítása, illetve a tranzitszállítások tekintetében” – mondta Szijjártó.

Hozzátette: a Magyar Földgázszállító Zrt. tájékoztatása szerint Kiskundorozsmánál a szerződés és a tervek szerint történik a gázszállítás Magyarország irányába.

“Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a Bulgáriának szánt gázmennyiség le nem szállítása nem jelenti a Bulgárián keresztüli tranzit leállítását” – emelte ki.

“Természetesen a bolgár partnereinkkel is egyeztetni fogunk majd a holnapi nap folyamán, de egyelőre minden érintett ezt az értesülésünket erősítette meg” – mondta Szijjártó Péter.

[LAPOZAS]

A miniszter emlékeztetett, hogy a Gazprom áttér egy másfajta fizetési módra: a Gazprom Export nevű vállalat rubelben kéri a gáz árát.

“Azonban sikerült találni olyan megoldást, amely alapján mi euróban tudjuk elutalni a gáz árát a Gazprom Banknál létesített eurószámlánkra, azt a Gazprom Bank átváltja rubelre, és ennek a rubelnek a továbbutalása történik majd a Gazprom Export cég számára” – közölte.

Szijjártó jelezte, hogy “a tegnapi napon napvilágot látott hírek szerint a szlovák barátaink, kollegáink is így fognak fizetni, legalábbis a szlovák energiaügyeket felügyelő szlovák gazdasági miniszter ezt nyilatkozta. A mi következő fizetési kötelezettségünk egyébként majd május 22-én jelentkezik”. “Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a Magyarország irányuló földgázszállítás szerződés és ütemterv szerint, zavartalanul zajlik” – mondta a miniszter.

Itt meghallgathatod a bejelentés lényegét:

Két uniós országba állítja le a gázszállítást Oroszország

Oroszország leállította a Lengyelországba irányuló gázexportot, amelynek következtében az európai piacon is emelkedni kezdett a gáz ára. Kedden több lengyel lap és portál is megírta, hogy leállt a gázszállítás, és ugyanerről írt az Interfax hírügynökség is. Az utóbbi beszámoló szerint kedd reggel óta Lengyelország már nem kap gázt a Jamal–Európa-vezetéken. Mindeközben a lengyel gázimportot lebonyolító vállalat, a Gaz-System közölte, hogy a szerdai előrejelzések is azt mutatják: szinte semennyi gáz nem fog érkezni a Jamal-vezetéken.

2022-04-27 09:08:36 - Mindenegyben Blog