MindenegybenBlog

Röhögcsélt Farkas Ferike, miközben mutatta a Rendőröknek, hogy miként bánt el a 8 éves kislánnyal.Üzent az olvasóknak is!

Rendőrségen bevett szokás, hogy az együttműködő rabokat kiviszik a tett helyszínére, ahol részletesen elmondhatja, hogy mit tett, és hogyan tette, ezzel azt remélve, hogy majd enyhítik a büntetését, pedig nem fogják, csupán így kevesebbet kell nyomozniuk, ha maga az elkövető mondja el az igazságot. Farkas Ferike röhögcsélt, jó kedvűen rekonstruálta a szörnyűséget, és később üzent az olvasóknak is.

Azt üzente, hogy ne ítéljék őt el, csak azt tette amit tennie kellett. A kislány szemtelen volt vele, és beszólt neki, nem hagyhatta ennyiben, és szeretné, ha felmentenék, mert ez csak jogos önvédelem volt, ugyanis a 8 éves kislány egy Barbi babát dobott felé. Ettől ő nagyon megijedt, és önvédelemből végzett vele.

Kedves olvasók! Itt az ideje, hogy felszólaljunk, és megmutassuk, hogy ez az antiszociális Ferenc és a tette mélységesen elítélendő, és minden Magyar nevében, osszuk meg, ezzel mutassunk szolidaritást a kislány szüleivel szemben, akik mély gyászában mindannyian osztozunk! Osszátok meg, hogy mindenkihez eljusson ez!VIA

2020-09-20 20:19:38 - Mindenegyben Blog