Szakértők szerint Magyarországon is felütheti a fejét a halálos vírus.
Megjelent a kanyaró, a legtöbb áldozatot Arad megyében szedte a kór: itt négy gyerek és egy felnőtt nő hunyt el a betegségben.
A legtöbb esetet Arad megyében fedezték fel. A jelentés szerint egész Romániában összesen 1 308 kanyarós esetet diagnosztizáltak péntekig 2016-ban. Ebből 363-at a határmenti, Magyarország melletti Arad megyében írták le, utána Maros (213), Temes (148) és Beszterce-Naszód megye (129) jön a sorban.
itt négy gyerek és egy felnőtt már a betegség áldozata
A szakértők elmondták a halálos áldozatok egyike sem kapott oltást kanyaró ellen, továbbá hárman közülük krónikus betegségben is szenvedtek, ami hozzájárult a szövődmények kialakulásához. Az Arad megyei közegészségügyi igazgatóság sajtószóvivője, dr. Mihaela Catu szerint jelenleg 10 fertőzési góc van a megyében.
[ad1]
A legveszélyeztetettebb korosztály az egy és négy év közötti gyermekeké
– mondta, és azt is elárulta, hogy az elmúlt héten nőtt azoknak a szülőknek a száma, akik a kanyaró, rózsahimlő és mumpsz elleni oltás beadását kérték.