MindenegybenBlog

Rosszul lett a színpadon Korda György!

Korda György ráijesztett a rajongóira, a híresztelések szerint ugyanis rosszul lett a színpadon a nagy melegben – írja a Bors.

„ A szakmánkból adódóan jól bírjuk a színpadi meleget, hiszen az elmúlt években már hozzászoktam ahhoz, hogy a lámpák miatt elképesztő hőség uralkodik a színpadon. Mostanában igyekeznek minket hűteni a színpadon, ami bizony nekem nem a legjobb. Ettől rosszul érzem magam, mivel hirtelen megcsap a hideg, és ez igen kellemetlen. Ez meg tudja szédíteni az embert, nem beszélve arról, hogy a torkomnak és a hangomnak sem tesz túl jót” – mondta el a Borsnak.

Egy titkot is elárult arról, hogy miként vészeli át a hőséget és a koncerttel járó kimerülést. Természetesen csodafegyverét veti be, Klárikát:

„Egy másfél órás koncert valóban embert próbáló, ezért most elárulok egy igazi titkot: mostanában lemegy fél óra a koncertből, utána én eltűnök pár számra, mert muszáj, hogy kipihenjem magam. Ilyenkor bedobom a csodafegyveremet, Klárikát. Ő egy kislány energikusságával énekel el addig pár dalt, amíg én iszom egy picit, ülök, pihenek. Amikor már jobban érzem ma­gam, visszatérek a színpadra, mintha mi sem történt volna. Az én koromban már rá kell készülni egy-egy hétvégére, a koncertek előtti napon szó szerint semmit sem csinálunk Klárikával.”

Azt is elárulta, hogy a Volt fesztiválon is fellépnek, ami nagy megtiszteltetés a számukra, és hogy már 2020-ra is van koncertjük, úgyhogy szó sem lehet a leállásról. 

Bors

2019-06-12 09:33:24 - Mindenegyben Blog