MindenegybenBlog

Rusvai Miklós bejelentése a hatodik hullámról

Az európai országok jelentős részét elérte a koronavírus hatodik hulláma, s néhány szakértő szerint Magyarország sem kivétel.

Rusvai Miklós virológus úgy gondolja, nem árt az elővigyázatosság, de szerinte egyelőre nincs ok az aggodalomra.

„Járványügyi korlátozásokra egyelőre nem látok okot” – mondta a Ripostnak a virológus, aki szerint a szennyvízből kimutatott koronavírus-örökítőanyag mennyisége dönti el, mikor kell számítani a járvány gyorsabb terjedésére.„A mostani alvariáns vagy alvariánsok okozta fertőzés jellemzően nem okoz nagyobb bajt, csak a szokásos nyári megfázás tüneteihez hasonlókat, amelyek elviselhetők” – magyarázta a szakember.

Rusvai Miklós azt is elmondta, hogy a külföldi megfigyelések szerint a jelenlegi vírusvariáns terjedését a maszk nem tudja megakadályozni.

Miután az egészségügy terhelése jelenleg nem növekszik a koronavírus miatt, a kormány sem tartja indokoltnak a korlátozást. Néhány szakértő azonban arra figyelmeztet, hogy a jelenlegi alvariánsok esetében a fertőzés után még hat hónapig fennáll a trombózis és sztrók veszélye.„Azt kellene statisztikailag elemezni, hogy aki sztrókot vagy trombózist kapott, előtte mikor volt covidos és melyik variánssal fertőződött, ilyen adatok azonban nem állnak rendelkezésre. Miután a magyar lakosság nagy része már átesett valamelyik koronavírus-fertőzésen, bárkire mondható, hogy volt covidos, de kétséges, hány esetben bizonyítható, hogy az összefüggésben van egy későbbi sztrókkal vagy trombózissal” – fejtette ki véleményét dr. Rusvai Miklós.

2022-07-23 20:24:36 - Mindenegyben Blog