MindenegybenBlog

Schobert Lara (Magyarország talán egyik legszebb nője) kijelentette: nem kíván soha alkalmazottként dolgozni!

Rubint Réka és Schobert Norbi lánya, Schobert Lara szülei révén már több éve ismert a médiában, szerepelt többek között az RTL Klubon futó Álarcos énekesben is, és Instagramon, valamint Tik-Tokon is hatalmas követőtáborra tett szert. A fiatal lány aktívan sportol, énektanárhoz jár és modellkedik, így előtte is fényes karrier állhat. Jövőbeli terveiről, álmairól a nlc.hu-nak mesélt.

Schobert Lara elmondása szerint eddigi tevékenységében nem feltétlenül volt tudatosság, de ha már így alakult, mindezt szívesen felhasználná jövőbeli terveihez.

„Eleinte nem volt benne tudatosság, nem ezért kezdtem el tartalmakat megosztani. Pár évvel ezelőtt még nem tudtam, hogyan kell posztolni, vagy egyáltalán mi az, ami érdekli az embereket velem kapcsolatban. Aztán jött egy ruhamárka megkeresése, az egyik kollekciójuk modellje lettem, ez volt az első együttműködésem. Azóta már tudatosan kezelem az Instagramot, de nem a magánéletem részleteinek megosztására, hanem inkább munkacélból használom. Így talált meg ez a megkeresés is, aminek nagyon örültem”

– nyilatkozta Lara, aki azt is elárulta, hogy jelenleg jó lehetőségnek tartja az influenszerkedést, de hosszú távon más céljai vannak, és abban is biztos, hogy nem akar alkalmazott lenni.

„Azt már most kijelenthetem, hogy nem szeretnék alkalmazott lenni, így ezen nem is gondolkodtam. Szeretnék indítani egy vállalkozást, amiről még nem beszélhetek, de azt irányítanám majd a jövőben”

– mesélte el terveit Schobert Lara.

2022-06-21 22:01:59 - Mindenegyben Blog