MindenegybenBlog

Schobert Norbi veréssel fenyegetőzik

Még mindig áll a bál a Schobert család és az őket lejáratni hivatott Facebook-oldal körül – írja a Ripost.

Korábban mi is megírtuk, hogy a fitneszguru szerint Béres Alexandra állhat az oldal mögött. Ezzel kapcsolatban meg is tette a jogi lépéseket Schobert Norbi, de Béres Alexandra visszautasítja a vádakat és ő is jogi lépéseket tett.

„Mélységesen elkeserít, hogy ilyen előfordulhat ma Magyarországon. Én semmilyen bizonyítékot nem láttam, csak ígéretet, hogy lesz, és rágalmazást. Az a célom, hogy ami történt, ne maradjon, és a jövőben se maradhasson következmények nélkül, ezért én is megtettem a szükséges polgári jogi és büntetőjogi lépéseket annak érdekében, hogy kiderüljön az igazság. Teljesen biztos vagyok benne, hogy a nyomozóhatóság és a többi illetékes szerv ki fogja deríteni, hogy ki akarja bemocskolni a nevemet, ki és miért akar rágalmazni és megkeseríteni a mindennapjaimat. Remélem, amikor kiderül, a sajtó ugyanilyen lelkesen és hangosan nyilvánosságra hozza majd az igazságot!” – mondta Béres Alexandra.

Most a Talk44 műsorában, Ábrahám Róbertnek azt mondta a fitneszguru, hogy Béres Alexandrát látná egy különleges kihallgatáson, emellett pedig verést ígért a csoport kezelőinek.

2022-08-04 08:15:36 - Mindenegyben Blog