Stohl Luca is elmondta az apjának, mit gondol Kiara Lordról – nem volt könnyű hallani
A A Nagy Ő szerdai adása különösen személyes pillanatokat tartogatott Stohl András számára, ugyanis a műsorba ellátogatott a lánya, Stohl Rebeka, hogy segítsen édesapjának egy feladat során, amelyben a versenyben maradt hölgyeknek prezentációt kellett készíteniük arról, hogyan képzelik el a közös jövőt a színésszel.
Az adás előzetesében hamar kiderült, hogy nem minden jelentkező vált ki egyforma érzéseket a családból. Rebeka nyíltan beszélt arról, mit gondol Kiara Lord szerepléséről, aki eddig kiemelt figyelmet kapott Stohl András részéről, több randevún is együtt vettek részt, legutóbb például egy élő tévéműsor felvételén.
Én nem vagyok prűd, meg nem gondolom azt, hogy az bűn, amit ő csinál, félreértés ne essék! Bár nyilván kicsit szürreális, hogy egy pornós – már bocsánat – Bandikával leül majd egy asztalhoz
– fogalmazott Stohl Rebeka, utalva az öccsére is.
„De miért ne ülhetne le?” – kérdezett vissza Stohl András.
Hát, mert ez furcsa, úgy, mint a nővére, hogy ez így… Nem tudom…
– érkezett a válasz, amelyből jól érződött a bizonytalanság és az őszinte családi reakció.
A műsor kapcsán ugyanakkor nemcsak Rebeka, hanem Stohl Luca is elmondta az édesapjának a véleményét Kiara Lord szerepléséről. Bár Luca nem a kamerák előtt fogalmazott ilyen nyersen, állítólag egyértelművé tette, hogy számára is szokatlan a helyzet, és aggódva figyeli, milyen irányt vesz édesapja kapcsolata a műsorban.
A Nagy Ő így nemcsak romantikus döntésekről szól, hanem arról is, milyen érzés, amikor a szerelem és a család véleménye ütközik – méghozzá ország-világ előtt.